Three

- Niall! Kelj fel! - böködte valaki a hasamat, morogva a hasamra fordultam és magamra húztam a paplant. - Az autóban aludhatsz, ha gondolod - próbálkozott tovább Hazel.

- Miért? Vezetsz? - dugtam ki a fejem a paplan alól. Hazel mellettem ült pizsamában, kissé kócos hajjal, ami kétségkívül jól állt neki.

- Ha most felkelsz, igen - vigyorodott el, majd látva hezitálásom lekapta rólam a paplant és nevetve kiszaladt vele a szobából. Először úgy gondoltam nincs szükségem a takaróra, és próbáltam aludni anélkül, de hamar rákellett jönnöm, hogy nem fog menni. Így végül magamban somolyogva indultam Hazel után, hogy hadak útján visszaszerezzem a paplant.

A konyhában találtam meg, ahogy a reggelit készítette, közben a takarót maga köré tekerte.

- Most már nem feküdhetsz vissza - mosolygott rám, miközben az asztalhoz lépdelt, hogy lerakjon rá két tányért.

- Reménykedni még lehet - álltam mögé, és nyomtam egy puszit a hajára.

- Reménykedés helyett ülj le és egyél, mert utána indulunk - fordult velem szembe, és egy apró puszit nyomott a számra. Leültünk enni, és mint mindig Hazel isteni reggelit készített, de nem sokáig élvezhettem, mert sietősen kellett ennem, folyamatosan sietett. Nemsokára már az autóban ültünk mindketten, de ígéretéhez híven nem ő vezetett, kész harc ment az autó kulcsáért, végül egy jól irányzott bökéssel arrébb tessékeltem.

- Visszafele én vezetek - magyarázta az anyósülésen ülve, miközben a táska mélyére bújva keresett valamit.

- Mit keresel? - fordultam felé.

- Az ajándékot, amit Chriséknek viszünk. Úgy emlékszem ideraktam azokat a picuri babydollokat.

- Hazel, a hátsó ülésre raktuk - mosolyogtam idegességén. A bátyjához készültünk babalátogatóba, és még régebben megvettük a babaruhákat, amiket most Hazel hátrafordulva az ölébe vett.

Kihalászta az ajándéktasakból az apró ruhadarabokat.

- Olyan picik. Ha ezek jók rá, akkor ő is nagyon pici. Hát hogy lehet valaki ilyen kis apró? - motyogta, miközben visszahajtogatta a ruhákat.

- Anyudék is itt lesznek? - fordultam felé, mikor már leállítottam az autót Chrisék háza előtt.

- Előfordulhat - pattant ki az autóból, majd miután kiszálltam én is, belecsúsztatta kezét az enyémbe, és úgy sétáltunk az ajtóig - Azt mondták, hogy benéznek lehet. Ők már látták amúgy a kicsit.

×

- Hazel, Niall - sietett felénk Sabine, miután Chris beengedett minket. A nő mindkettőnket megölelgetett és leültetett a nappaliba, ahol sütemények várták az asztalkán. - Annyira rég láttalak már titeket!

- Szerintem lassan van egy hónapja, nem? - fordult felém Hazel, hogy megerősítsem az állításában. Lelkesen bólogattam hozzá, mikor feltűnt Hazel kezében az ajándék. A fejemmel ráböktem, és szerencsére vette is a lapot.

- Teljesen kiment a fejemből. Miának hoztuk őket, bár tény, hogy hihetetlen gyorsan kifogja nőni őket, de nem bírtam a boltban hagyni őket.

- Oh, igazán nem kellett volna - motyogta Sabine, Chris közben a lépcsőn lépdelt lefele egy apró kis csomaggal a kezében.

- Nézzétek ki ébredt fel - mosolygott, miközben leült mellénk a kanapéra Miával a kezében. Hazel a babaruhákról egyből a babára pillantott, és kérdőtekintettel nézett bátyjára és annak feleségére.

- Megfoghatom? - mindkét féltől kapott egy bólintást, majd óvatosan átvette Christől.

- Istenem, kisebb, mint gondoltam - mondta, mikor már Mia a karjaiban volt.

- Megfogod te is Niall? - fordult felém Sabine, mire Hazel felháborodva nézett rá.

- Hé, még csak most kaptam meg. Még kiélvezem, hogy ilyen apróság van a kezemben - mosolygott a kezében csöndesen figyelő babára.

- Majd később persze - válaszoltam mosolyogva Sabine kérdésére. - Amúgy csak azért nyugodt, mert még kómás az alvástól, vagy mindig ilyen?

- Még kómás, amúgy rendkívül eleven és hisztis - puszilta meg Mia buksiját Chris - Hisztis vagy, ugye kincsem?

Miután Hazel kibabázta magát, én voltam a soros, hogy megkapjam Miát. Hihetetlen milyen pici volt és mégis milyen hatalmas szemei voltak. Teljesen elbűvölt a kishölgy, így nem is figyeltem arra, amit a többiek mondtak. Csak a nevemre kaptam fel a fejem.

- Tessék? - néztem körbe.

- Azt mondtuk, hogy milyen jól áll a kezedben - kacsintott rám Hazel.

- Pontosan, lehet, hogy nektek is össze kéne hozni egy ilyen csöppséget - jelentette ki Chris, mire a saját nyálamat félrenyelve néztem rájuk vöröslő fejjel. Ránéztem Hazelre, hogy ő hogyan fogadta a kijelentést, és megnyugtatott a szinte ugyanolyan vörös arca.

- Azt hiszem még korai lenne - nyögtem ki szárazon, majd Miát átadva felálltam - Azt hiszem kimegyek levegőzni - mutattam a terasz felé. Még hallottam, ahogy a hátam mögött Sabine megdorgálta férjét, hogy kellemetlen helyzetbe hozott. Nem kicsit!

Pár perc friss levegőzés után már mentem volna vissza, de az ajtóban megjelent Chris.

- Nem baj, ha csatlakozom? - ült le mellém.

- A te teraszod - vigyorogtam rá.

- Gondoltam azért megkérdezem - vigyorodott el ő is. - Minden rendben van köztetek Hazellel?

- Persze, elég jól megvagyunk. Miért kérdezed? Ő mondott valamit?

- Nem, dehogyis  - rázta meg a fejét, majd végignézve a kerten újra megszólalt: - Csak olyan fura.

- Micsoda?

- Nem tudom. Ahogy viselkedtek. Valahogy nem látom, hogy... áh, hülyeség - motyogta inkább a cipőjének, mint sem nekem. - Végülis Hazel jól el van így is, tehát egy szavam nem lehet.

- Hogy így is? Nem igazán értelek.

- Hát nekem a kapcsolatotok inkább tűnik barátinak, mint egy szerelmes kapcsolatnak - nyögte ki végül.

- Valóban? - kérdeztem, mire Chris bólintott. Majd felállt, jelezvén, hogy menjünk be. Az ajtóban megfordultam: - Szeretem Hazelt - mondtam Chris szemeibe.

- Csak az nem mindegy, hogy hogyan Niall. Nem mindegy, hogy barátilag vagy tényleg szereted. Hogy esetleg letudnád-e élni vele az életed, vagy csak el vagy mellette, mint egy barát.

×

- Tündéri kislány, nem igaz? - kérdezte tőlem Hazel, mikor már elbúcsúzkodtunk Chriséktől és az autóba szálltunk be.

- De, nagyon édes - feleltem neki röviden.

- Min jár az a szöszi buksid Niall? Ilyen mufurc vagy, mióta kint beszéltetek Chrissel. Mondott valamit? - fordult hirtelen felém az anyósülésen.

- Dehogy, semmit - mosolyogtam rá - csak fáradt vagyok.

- Ne maradjak ma este? Pihenni szeretnél? - kérdezte rögtön és a combomra rakta a kezét.

- Maradj, szeretném, hogy maradj - simítottam végig a kézfején, és adtam az arcára egy puszit.

- Akkor jó - mosolyodott el - Megehetjük majd az isteni főztődet, amit tegnap kreáltál.

- Akarunk mi abból enni? - nevettem fel hirtelen, mikor eszembe jutott az előző nap.

- Igen, persze. Már miért ne akarnánk?

- Louis segített benne - Hazel arcát élvezet volt figyelni, amikor elhagyta a mondat a számat. A meglepődöttséget felváltotta a megrökönyödés.

- Akkor lehet, hogy mégsem akarunk .

Two

Niall

- A hívott szám jelenleg nem kapcsolható – darálta le a szöveget a hang a telefonba. Már vagy tizedjére hallgatom végig a monoton hangot. Idegesen lecsaptam a telefonom az asztalra, és elkezdtem fel-alá járkálni a konyhában. Most mégis mit csináljak? Harry egyszerűen nem érhető el, a többiek pedig nincsenek Londonban. Legalábbis Liam és Zayn tuti biztosan. Villámgyorsan kaptam újra a készülék után és pötyögtem be Louis számát.

- Mesélj, csicseriborsó. Itt Tommo, hallgatlak - szólt bele vidáman.

- Oh, hála istennek! - sóhajtottam fel megkönnyebbülten - Londonban vagy?

- Bizony ám. Eleanor elutazott most New Yorkba, én pedig itt maradtam.

- És van kedved segíteni nekem?

- Naná.

Fél óra múlva Louis energikusan lépett be az ajtón fakanállal és egy zacskóval a kezében. A zacskóból kihalászott két darab kuktasapkát és az egyiket az én fejembe nyomta, a másikat pedig gondosan ráhelyezte a saját fejére.

- Sajna kötényem nem volt otthon - bigyesztette le ajkait. - No de miért is van ez a nagy felhajtás?

- Ma vagyunk félévesek Hazellel.

- Már is? De hisz csak tegnap mutattad be nekünk - lepődött meg Louis.

- Négy hónapja mutattam be, de majdnem talált - vigyorogtam rá. - Szóval arra gondoltam, hogy meglepem valami finommal. Csak hát amikor legutoljára próbálkoztam a főzéssel új edényt kellett vennem.

- Én is így vagyok vele - vigyorodott el ő is - Én mindig Harry segítségét kérem. Nagyon profi a srác.

- Nagyon profi abban is, hogy buliba menjen este és másnap ne legyen elérhető.

- Remek, biztos megint tele lesznek az újságok vele. Szerinted most legalább jó csajt szedett fel?

- Szerintem úgy se fog emlékezni rá.

- Ez is igaz, node ha főzünk szíved választottjának, akkor jó lenne már nekiállni Nialler.

×

- Na készen is vagyunk - álltunk meg a csatatér kellős közepén, ami eredetileg a konyhám volt.

- Majd elpakolok én, köszönöm a segítséget.

- Igazán nincsen mit - vigyorgott Louis. - Azon gondolkodtam, hogy többször főzhetnénk együtt. Nagyon jól megy nekünk.

- Az biztos - nevettem fel - kár, hogy háromszor kellett újrakezdeni és ezért kétszer megjártuk a boltot, de valóban végülis egész jó lett.

- Akkor el ne felejtsd, Eleanornak két hét múlva születésnapja van. Főzünk neki is valamit.

Miután megterveztük, hogy két hét múlva is pont ugyanezt a menüt elkészítjük, Louis hazament, én pedig nekiálltam a takarításnak. Teljesen bevoltam már zsongva. Amúgy is rég láttam már Hazelt a turné miatt, de ez a félév is ittvan. Sokkal hamarabb kész lettem a rendrakással, mint gondoltam. És így még bőven volt időm Hazel érkezéséig. Eszembe jutott Louis mondata, miszerint hogy csak tegnap mutattam be. Mintha csak tényleg nemrég ismertem volna meg. Olyan kevésnek érzem ezt a félévet, mintha csak egy hónapja történt volna, hogy találkoztunk. Biztos amiatt érzem így, mert a koncertek miatt ritkán találkozunk.

A gondolkodásomban a telefonom csörgése zavart meg. Mosolyogva vettem fel, amikor megláttam Hazel nevét.

- Niall, nem gond, hogyha hamarabb érkezem? - hadarta el gyorsan levegővétel nélkül.

- Mennyivel hamarabb? - kérdeztem vissza.

- Hát annyival, hogy jó lenne, ha kinyitnád az ajtót - nevetett fel. Kinyomtam a hívást, majd az ajtó elé baktattam, és kinyitottam neki.

- Hogyhogy ilyen korán? - vontam fel a szemöldököm, majd kérdőn néztem a Hazel mögött lévő bőröndre. - Ide is költözöl?

- Ja, nem. Nem kértél meg rá - mosolyodott el, és rám kacsintott. - Anyáék végül úgy döntöttek, hogy korábbi géppel jövünk haza, és most ha még haza is megyek lerakni a bőröndöm, akkor meg elkések tőled.

- Értelek - vigyorodtam el, szélesre tártam az ajtót. - Na gyere be - mondtam neki, mire ő lehajolt a bőröndjéért.

- Ne, hagyjad, hozom én - csaptam játékosan a kezére, mire ő rám öltötte a nyelvét és bevonult a nappaliba. Kényelmesen elhelyezkedett a kanapén és a távirányító után nyúlt. Egyáltalán nem úgy viselkedtünk, mint akik a féléves évfordulójukat ünneplik, de pont így akartuk mind a ketten. Csak együtt tölteni, és nem nagy felhajtást csapni.

- Felviszem a szobámba, jó? - Halvány dünnyögést hallottam a nappaliból, amit igennek vettem, így felhurcoltam a csomagját. Kifulladva raktam le végül az emeleten a szobámba. Mi a jóistent visz magával ez a lány egy hetes nyaralásra? Téglát?

Vidáman baktattam le a lépcsőn, miközben hallottam Hazelt a tévével beszélgetni.  Nagyon aranyos szokása. A nappalit megkerülve a konyhába mentem előbb, majd egy tálca sütivel ültem le Hazel mellé.

- Oh, milyen sütid van? - nézett kíváncsian a tálcára. Felényújtottam, majd óvatosan leemelt egyet róla.

- Nemtudom, délelőtt kaptam a szomszéd nénitől. Az unokáinak csinálta, és kaptunk mi is belőle ízelítőt - magyaráztam, miközben bekaptam a sütit.

- Nahát ez finom - mondta teliszájjal, majd hirtelen megállt a falat a szájában - Nem, nem finom.

- Pedig szerintem tök finom - vettem magamhoz mégegyet.

- Mogyorós, Niall!

- És ahhoz képest tényleg nagyon finom. Nem eszel?

- Niall, allergiás vagyok a mogyoróra! - mondta kétségbeesetten, miközben a fürdő felé vette az irányt. Utána siettem, megálltam az ajtóban, miközben ő a tükör előtt állt.

Az arcán már apró piros foltok keletkeztek.

- Na gyere, beviszlek a kórházba - fogtam meg a kezét, mire hálásan mosolygott rám.

×

Már az autóban ültünk, mikor az arca elkezdett puffadni és a nyelve is megduzzadt. Csöndben nézte a mellettünk elsuhanó tájat, így töltöttük el az egy órás utat a kórházig.

Miután nagy nehezen találtam egy parkolót a közelben, leállítottam az autót, és gyorsan kipattantam belőle, hogy kitudjam nyitni Hazelnek az ajtót.

- Ugye tudod, hogy még így is szép vagy? - mosolyogtam rá, mikor a kezemet nyújtottam neki. Ő morcosan rámnézett, majd fújtatott egyet.

- Ez nem vicces - mondta, de a felduzzadt nyelve miatt nem minden úgy hangzott, mint kellett volna.

- Bocsi, mit mondtál? Nem hallottam - incselkedtem vele, mire játékosan megütötte a vállam. Hazel kezelése gyorsan lezajlott, de ezidő alatt mindketten megéheztünk.

- Nem hiszem el, hogy az otthoni finom kaja helyett, ezt esszük - mondtam vigyorogva Hazelnek, miközben a villámon lévő falatot mutattam. Ő bűntudatos tekintettel pillantott rám.

- Ne haragudj - motyogta halkan, mire átnyúltam az asztalon és megfogtam a kezét.

- Nem azért mondtam Hazel. És amúgy is én adtam oda neked a mogyorós sütit. Szóval az én hibám miatt vagyunk itt.

Mosolyogva megszorította a kezemet.

- Amúgy nem is mondtad, hogy allergiás vagy a mogyoróra. Az epret említetted, de ezt nem.

- Gondolom kiment a fejemből. De már ezt is tudod - vigyorodott el - Másra már nem vagyok allergiás. Legalábbis nem tudok róla.

- Remélem másra tényleg nem vagy - mosolyogtam rá, majd utána pár percig csak figyeltük egymást. Megkaparta a torkát, és ünnepélyesen felemelte a műanyagpoharát, amiben víz volt. Tekintetével unszolt, hogy tegyek én is így. Felemeltem én is, mire egy bólintással nyugtázta.

-  Akkor boldog félévfordulót Niall! - mondta, majd összekoccintottuk poharainkat.

One

Niall

Szemhéjaimon hirtelen tört át a fény. Lassan kinyitottam a szemeimet, de egy szőke fej mindent eltakart. Hosszú hajtincsei csiklandozták az arcomat. Ahogy fölém hajolt, éreztem azt a kellemes mogyoró illatot, ami mindig körbelengte. Mikor rátudtam fókuszálni arcára, láttam, hogy hatalmas mosoly ül ajkain.

- Nuts, hagyj békén. Aludni akarok – motyogtam neki, majd lelökve őt magamról a fejemre húztam a takaróm.

- Nem akarsz te aludni – mászott vissza hozzám – nagy nap a mai. Szóval kelj ki és készülődj!

- Úgy döntöttem, hogy nem megyek – néztem rá jelentőségteljesen. Hátha békén hagy és aludhatok tovább.

- Ugye, tudod, hogy ebbe nincs beleszólásod? - vigyorgott rám, majd elkapta a takaró alól kikandikáló kezem és elkezdett kihúzni az ágyból. Pár percig erőlködött, majd rájött, hogy nincs ellenem esélye.

- Könyörgöm, Niall, kelj már ki! Tegnap még akartál menni.

- Ez az, Nuts, az tegnap volt. Akkor biztos elkábított valami, hogy azt hittem lehet esélyem.

Az ilyen mondataim után mindig rájövök, hogy Faith amilyen törékenynek néz ki, annyira harcias. Ha tényleg elrángat a meghallgatásra, akkor kell valami indokot találnom a lila foltomra, ami most Faith által keletkezett. Azt mégsem mondhatom, hogy egy 16 éves lánybarátom intézett így el.

- Ez most mire volt jó? - ültem fel végül az ágyban a sajgó részt dörzsölgetve.

- Hátha ettől észhez térsz, te idióta – Ajajj, átváltott morcos üzemmódra – Tehát most azonnal kikelsz az ágyból, elmész a fürdőig, ott elintézed, amit kell. Majd felveszed az ingedet, amit direkt a mai napra kivasaltam neked. Azután pedig anyukáddal együtt elszambázunk Dublinba a meghallgatás miatt. Értve vagyok?

Igaz, hogy nem túl magas, ám de túl vékony lány állt előttem, mégsem mertem nemleges választ adni. Így hát megadóan bólintottam.

- Akkor irány oda! - mutatott a fürdőajtóra. Mikor látta, hogy nagy nehezen kikelek az ágyból, elvigyorodott. Elsétálva mellette összekócoltam a haját, mire elégedetlen kiáltás szaladt ki a szájából. Én pedig gyorsan besiettem a fürdőbe, így a párna, amit Faith nekem intézett, az ajtón landolt.

Tíz perc után frissen és üdén léptem ki a szobám ajtaján Faithszel karöltve. A konyhában anya és a bátyám ült, az asztalon pedig a reggeli várt minket.

- Na mennyire volt beszarva ez a nyámnyila? - kérdezte Greg Faithtől, anya oldalba bökte, nekünk pedig mutatta, hogy üljünk le az asztalhoz.

- Ne zaklasd már szegényt – ült le mellém Nuts – És egy picit félhet. De csak egy picit.

- Kösz, hogy megengeded – motyogtam neki teli szájjal.

- Nem hiszem el, fiam, hogy tizenhét éves korodra sem tanultál meg szépen enni – pirított rám anya, mire Greg felröhögött. Anya keze Greg tarkóján landolt tasli címszó alatt, mi pedig Faith-szel próbáltuk elrejteni a vigyorunkat.

- Ez szép volt, Maura! - ismerte el a nemes cselekedetet Faith.

- Köszönöm, de ti egyetek, mert utána indulunk.

×××

- Forduljunk vissza! - szóltam anyának, hátha elérek vele valamit.

-Basszus, Niall, még az utcát se hagytuk el – fordult felém Faith – ne aggódj, semmi gond nem lesz. Akkor lenne gond, ha Greg is jött volna velünk.

- Nuts, te könnyen beszélsz. Egy, elől ülhetsz, engem beszáműztetek hátra, kettő, neked nem kell mindenki előtt énekelned.

- Édesem – szólalt meg anya, s közben félreállt az úton. Hátrafordult hozzám és úgy folytatta. - Mi csak jót akarunk neked. Te szerettél volna elmenni a válogatásra, és mi támogattunk. Sőt, Faith még a dalt is begyakoroltatta veled. És most is ott leszünk, ha sikerül, ha nem. Csak próbáld meg! Mert nagyon jól tudom, ha ezt kihagynád most, később nagyon bánnád a dolgot.

- Jó, felfogtam és köszönöm – mosolyogtam rá, ő pedig kedvesen megszorította a kezem.

- Na de akkor induljunk! - vigyorogtam rájuk, anya mosolyogva előrefordult és indította az autót. Faith előrehajolt, hogy bekapcsolja a rádiót, majd azonnal elfintorodott. A szám hallatára egyből elvigyorodtam. Ne-yo – So Sick.

- Herótod van már ettől a számtól, mi? - kérdeztem Faith-től.

- Csak az eredetitől, a te verziódat még mindig imádom – vigyorgott rám, majd velem együtt elkezdte énekelni a dalt. Így az idegességem rögtön elszállt. Nem is jutott eszembe a meghallgatás egészen addig, míg oda nem értünk.

- Gondolom itt már végképp nem fordulhatunk vissza – mondtam anyáéknak, miközben arra vártunk, hogy sorra kerüljek.

- Nagyon jól gondolod, fiam. Innen már csak akkor megyünk el, ha énekeltél a zsűrinek.

- Bizony, anyukád jól mondja. Ide szögezlek, ha elakarsz menni.

- Nyugi, nem fogok. Azt hiszem – vigyorodtam el. Faith összehúzta a szemöldökét, s mint ilyenkor szokta az orrát is felhúzta. Egészen hasonlít így egy fújtató kiscicára. Végül is ugyanúgy tud harapni és karmolni. Csak hát egyik macskának sincs ilyen szép kék szeme, ilyen hosszú, selymes szőke haja, és azok a minden bizonyára édes ajkak.

- Niall! - tértem vissza közéjük. Faith meglengette előttem a kezeit. Megcsapott a mogyoró illat.

- Igen?

-  Már harmadszorra szólunk, de semmi reakció. Azt kérdeztem, hogy hozzak-e neked valami innit.

- Ó, nem köszönöm – mosolyogtam rá.

- Akkor én mindjárt jövök. Maura vigyázz a fiadra, hogy ne szökjön el – kacsintott rám, majd elindult. Anyával hosszan néztünk utána, majd szemem sarkából láttam, hogy anya mosolyogva felém fordult.

- Szép lány, és kedves tőle, hogy eljött veled – Anya szeme huncutul csillogott.

- Mogyoró illata van – nyögtem elhalóan, miután eltűnt Faith a szemem elől. Anya mosolyogva megcsóválta a fejét.

- Hogy lettél ilyen gyáva, Niall?

×××

Idegesen doboltam a lábaimmal. Már csak egy ember volt előttem. Most már anyáékon is látszott, hogy izgulnak, bár tény, hogy próbálták leplezni. De nem nagyon ment nekik. Anya a kezeit tördelte, Faith pedig a száját harapdálta.

- Niall Horan! - kiabálták a nevem, majd olvasták fel utána a sorszámom. Mindhárman egyszerre ugrottunk fel a helyeinkről. Anya egy csontropogtatós ölelésben részesített, és egy hatalmas anyai csókban.

- Ügyes legyél, kisfiam, jó? - ölelt meg még egyszer, majd utat engedett Faith-nek, aki idegesen toporgott előttem.

- Hát... öhm... - motyogott valamit, én pedig a beszéd helyett inkább magamhoz húztam. Faith nagyon sóhajtva, kibújt az ölelésemből, és lábujjhegyre állva, ajkait az enyéimre nyomta.

- Ez egy sok sikert csók – mondta halkan, majd távolabb lépett. Én pedig teljesen elvarázsolva elindultam a zsűri elé.

Stay with me, Hazelnuts - Prologue

"Sok kihívással nézel szembe mostanában és azt kívánom, bárcsak azt mondhatnám, hogy könnyű lesz. Bárcsak mondhatnám minden rendben lesz. Bárcsak tudnám az összes választ, de nem tudom… Amit tudok, hogy a változások az életedben téged nem változtatnak meg, az a kedves és törődő ember maradsz, aki még oly sokat adhat a világnak. Remélem egy nap majd úgy tekintesz vissza erre az időszakra, hogy ekkor találtad meg valódi önmagad és elindultál egy olyan úton mely végül elvezetett a boldogsághoz."

"Minden csak addig tart, amíg tartania kell. Megpróbálhatod a lehetetlent, ragaszkodhatsz egy kapcsolathoz vagy egy emberhez foggal-körömmel, de rövidesen belátod majd, hogy értelmetlen. Úszhatsz az árral szemben egy ideig, de rövidesen kegyetlenül fog fájni mindened. Nem szabad megerőszakolni az érzéseket és nem szabad megpróbálni lefagyasztani a pillanatot. Semmi és senki sem marad ugyanolyan. Ha megszakadt valami, akkor azt el kell engedni. Véget ért egy fejezet, hagyni kell, hogy elkezdődjön egy másik"

"Csak néztem a szemét. Ujjaimmal azt játszottam az asztal alatt, hogy körbe-körbe sétálok az égszínkék íriszen. Ő volt az aki rám talált. Egyáltalán nem állt szándékomban. De marcipán íze volt a lelkének. És csak nevettem vele. És vitte a lelkem. Megállította ezt a pörgő világot. Finoman leemelte szívemről azt a fekete fátylat, melytől már hónapok óta függök. Pontosan olyan narancsszínű volt a lelke, mint a napfelkelte. Nem az a vörösbe hajló, hanem az a csendesen, szinte észrevétlenül érkező. Amiről nem is tudod pontosan, hogy megtörtént-e már. Egyetlen mozdulattal, könnyedén rántott vissza az életbe. Egyetlen érintéssel. Ennyi volt."