ÚJ BLOG

Halihó! :)

Szeretitek a focit? Azon belül a német focit? Netalán a BVB Dortmundnak szurkoltok? És néhanapján megnézitek az ott játszó srácokat? Pont Marco Reust? És az eligazolt Mario Götzét?

Ha IGEN, akkor gyertek és nézzetek be az új blogunkba: http://il-dortmund.blogspot.hu/


Milliócsók: Lara és Pinkie

Ten

Niall szemszög

Lejöttünk a színpadról. Fülig ért a szánk, mindent beleadtunk. Letörölhetetlen vigyorral az arcomon ültem le a srácok mellé a backstage-ben. Simon azt mondta nyerhetünk, és most tényleg láttam erre esélyt, és akartam is. Meg akartam nyerni Faithnek. Megígértem neki, és most lehetőségem van rá. Úgy hiányzott, hogy már szinte fizikai fájdalmat éreztem, hogy nem lehetek vele. De tudtam, hogy néz a TV-ben, szóval az legalább picit olyan mintha velem lenne, bár elég paradox módon. Végül Louis megunta az üldögélést, és böködni kezdte Harryt, aminek az lett a vége, hogy elkezdtek rohangálni és visítozni. Ahogy szoktak. Én pedig elindultam keresni valami kaját. Már a büféből jöttem visszafelé, három szendviccsel és egy csokival, miközben azon gondolkoztam, hogy Faith miért nem hívott még. Eddig mindig szinte azonnal felhívott. Ekkor rezegni kezdett a mobilom. Mosolyogva vettem fel és szóltam bele.
- Hali Nuts! Már azon gondolkoztam, hogy mi lehet veled…
- Niall, Sarah vagyok. Azért hívlak mert … - elcsuklott a hangja és ettől megrémültem. Ha Faith anyukája a sírással küszködik, akkor baj van. Baromi nagy baj. Beléptem a fiúkhoz, és Sarah sokadik próbálkozásra befejezte a mondatát. Döbbenten meredtem magam elé, éreztem, hogy a lábaim cserben akarnak hagyni.
- Mi a baj Niall? – kérdezte Liam – Úgy nézel ki mint aki szellemet látott.
- Faith-nek balesete volt – nyögtem ki.

*

A következő másfél órából nem fogtam fel sok mindent. A fiúk próbáltak nyugtatni, de nem nagyon ment nekik. Mivel Sarah nem mondott mást, csak, hogy Faith kórházban van, nem tudtam mi történt pontosan, ideges voltam és a sírás határán voltam. Nem engedték, hogy azonnal hazamenjek, meg kellett várni az eredményhirdetést. Úgy mentem fel a színpadra a fiúkkal, hogy már nem érdekelt az se, ha nyerünk. Egy végtelen pillanatig azonban megint mindent kitöltött a fejemben a lehetőség, hogy valóra válik az álom. Aztán hirtelen vége lett. Nem nyertünk. Azt hiszem sírtam, túl sok volt ez már.
- Most már mehetek Faith-hez? – ez volt az első kérdésem miután ismét a backstage-ben voltunk. Simon bólintott, én pedig elbúcsúztam a fiúktól. Arra emlékszem csak, hogy Loui megölelt és nagyon határozottan azt mondta, hogy Faith-nek nincs semmi baja. Szerettem volna hinni neki.
Taxiba ültem és órákon keresztül néztem ki az ablakon, és próbáltam nem gondolni semmire. Sikerült. Teljesen üres volt a fejem. Mikor kiszálltam a kórháznál, nehéz volt összeszednem magam. Beléptem, és Sarah már várt az információs pult mellett.
- Hogy van? – kérdeztem azonnal, mikor megöleltem a könnyes szemű nőt.
- Nincs magánál. Peternek eltört a karja, de Faith… A feje… Az orvosok azt mondják, valószínűleg kóma – mondta szaggatottan miközben büdös, fertőtlenítő szagú folyosókon mentünk végig.
- Az mit jelent?
- Nem tudjuk. Nem tudják, mennyire sérült, vagy, hogy mikor tér magához.
Nem értettem. Mi az, hogy nem tudják?! Hát nem azért vannak itt, hogy tudják?! Mégis mi a jó francot csináltak eddig?! Több mint 4 órája hívott fel Sarah, és azóta nem tudták kitalálni, hogy mi történt az én pici Nuts-ommal? Beléptünk egy kórterembe, és ott feküdt Faith. Csövek lógtak belőle, maszk volt rajta, horzsolások borították mindenhol és a fején hatalmas kötés volt. Törékenynek és kicsinek tűnt. Elszorult a szívem, hogy ilyen állapotban kell látnom őt. Szörnyen éreztem magam, és idegesen letöröltem egy könnycseppet.
- Bemehetek hozzá?
- Persze – megszorította a vállamat, és mögöttem belépett a szobába. Odaültem Faith ágya mellé és csak néztem. Néztem az arcát, rettegtem. Mi lesz, ha nem jön rendbe? Mi van, ha Loui tévedett? Odaültem az ágya mellé, és óvatosan megfogtam apró kezét. Megsimogattam az ujjait és mikor Sarah megigazította a takaróját és kiment, megengedtem magamnak, hogy sírjak.

*

Végtelennek tűnt az idő amit ott töltöttem mellette. Nem tudom, hogy aludtam-e vagy nem. Azt tudom, hogy néha bejöttek emberek, Sarah és orvosok, de másra tényleg nem emlékszem. A fiúk többször felhívtak, próbáltak lelket önteni belém, nem sok sikerrel. A legjobban az dühített, hogy nem tehettem semmit érte, azon kívül, hogy fogtam a kezét, és könyörögtem, hogy ébredjen fel. Sarah is ott volt velem, ő Faith másik oldalán virrasztott. Egyszer csak megmozdult a mutatóujja. Egészen gyenge, szinte észrevétlen volt, de én éreztem. Faith! Kicsi Nutsom!

- Faith – ismételtem meg. Rám nézett, de olyan tekintettel, amit még soha nem láttam a szemeiben. Félelemmel nézett rám. Sarah jött be gyorsan, és egyből mellé lépett.
- Kislányom!
- Anya.

- Faith – suttogtam halkan. Megszorítottam a kezét, nagyon finom. Visszaszorított. Megrebbent a szemhéja. Egy hosszú pillanattal később kinyitotta a szemét. Kába volt a pillantása, ködös és ijedt.

- Hogy érzed magad?
Faith pislogott, mintha próbálta volna eldönteni, hogy hogyan is érzi magát.
- Fáj a fejem – mondta rekedten.
- Nincs semmi baj kicsim, mindjárt hívok egy orvost vagy valakit. Addig Niall itt marad veled, jó?
- Kicsoda? – kérdezte most ő.
- Hát én. Niall.
- Ki vagy te? – azt hiszem abban a pillanatban dőlt össze a világ körülöttem. Faith nem tudja ki vagyok. Nem emlékszik rám? Rám?
- Én vagyok … - nem tudtam mit is mondhatnék. Hogy a szerelmed vagyok? Hogy a barátod vagyok? Hogy a fiú vagyok, aki imádja a mogyoró illatodat, és akit egyetlen mosollyal le tudsz venni a lábáról? – Szólok egy orvosnak, te maradj itt – mondtam Sarahnak. Bólintott, és szomorúan nézett rám. Az első szembejövő orvossal közöltem, hogy Faith magához tért, és visszatértem a kórteremhez. Nem mentem be, de hallottam, hogy Sarah elmond mindent az orvosnak, aki gondterhelten ráncolta a homlokát. Mondott valamit Faith anyukájának, aztán kijött hozzám.
- Sajnálom fiatalember, úgy tűnik Faith amnéziában szenved. Nem tudjuk mennyi idő esett ki az emlékezetéből, de legyen türelemmel. Ha minden jól megy, talán egyszer emlékezni fog magára. Lehet, hogy csak pár nap, de lehet, hogy hetek, vagy hónapok, sőt… Sajnos, itt én sem tehetek többet – nézett rám őszinte sajnálattal az idősödő férfi. Bólintottam, nem tudtam beszélni. Csak néztem az ágyban fekvő Faith-t, aki egy napja még az enyém volt, most pedig azt se tudja ki vagyok.

Nine

Hali! Nos, ez egy nagyon rövid, kis átvezető fejezet lett egy érdekes szemszögből :) Reméljük tetszeni fog! Viszont az előző fejezethez megint nem kaptunk egyetlenegy kommentet sem :( Ennyire nem tetszik Nektek, amit írunk? 

Csak néztem Hazelt. Nem értem, hogyan lehet ez. Egy ilyen lány Niallhez költözik. Nem mintha Niall nem lenne elég jó hozzá, még talán szereti is, de..

Hazel mogyoróbarna haja lágyan omlott le a vállaira, és ahogy nevetett néhány tincs előre ugrándozott. Annyira szívesen érintettem volna meg, pusziltam volna bele a hajába. Magamba szívni azt az isteni illatát.

Mosolyogva gondoltam vissza rá, hogy mikor megöleltem milyen jó illata volt. Hirtelen egy kéz lengett az arcom előtt.

- Harry, itt vagy? - mosolygott rám Hazel, miután leeresztette a kezét előlem. Néztem, ahogy a combjára teszi és megigazítja a nadrágját rajta. Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne tegyem rá az én kezemet az övére. Vonzottak azok a finom manikűrözött kezek.

- Harry - hallottam újra a csilingelő hangját. Kezeiről felpillantottam az arcára.

- Bocsi, elbambultam - mosolyodtam el, kinéztem a taxi ablakán. Ismerős táj került a szemeim elé. - Álljon meg, itt jó lesz - szóltam a sofőrnek, majd kiszálltunk mindketten az autóból Hazellel. Sikerült végre elcsalnom őt a már Niall-el közös otthonából, hogy tartsunk egy Harry-Hazel napot. Niall morogva vette tudomásul, hogy elloptam barátnőjét egy kis időre, de nem tudott mit tenni. Csak remélheti, hogy tartom a számat.

- Merre megyünk? - kérdezte Hazel csevegő hangon, miközben mellém lépdelt.

- Először oda - mutattam egy az utca végén lévő apró étteremre. - Gondoltam kajás vagy.

- Hát tudnék enni - vigyorgott rám - Egész kis aranyos hely - nézett körbe, amikor beléptünk. Én is szerettem az éttermet. Valamelyik átbulizott éjszaka találtam rá, amikor rám tört az éhség.

- Szerintem is. Nézd, ott a sarokban van egy hely - tettem a vállaira a kezeimet és mutattam meg neki az irányt.

*

- Harry! - kiabált utánam Niall, mikor a színpadról rohant le. Lassan lépkedtem a pihenőnk felé, hogy a szőke barátom utolérjen. Sejtettem, hogy miért jön utánam. Mielőtt beléptem volna az ajtón, akkor lépett mellém.

- Beszélni szeretnék veled - jelentette ki egyszerűen, majd becsukva előttem az ajtót elzárta előlünk Louis-ék vidám nevetését.

- Miről? - dőltem végül neki a falnak. Niall arcán látszott, hogy dulakodik saját magával. Pár percig csendben maradtunk, és vártam, hogy Niall mondjon valamit.

- Nem akarom, hogy Hazellel tartsatok közös napot. Nem akarom, hogy találkozzatok.

- Még nem mondott igent nekem. És elfogom vinni valahová.

- Harry, kérlek, fontos nekem Hazel - Hirtelen felé fordítottam a fejem, amire rémült arckifejezés ült az arcára. Nem akartam bántani Niallt, hisz ő volt az egyik legjobb barátom, de ő bántotta Hazelt, ami nem igazán tetszett.

- Elhiszem Niall. Nem akarok neked rosszat, tényleg - paskoltam meg a hátát - De Hazel a barátom, és baráti napot tartanánk. Soha nem kezdenék ki vele, hisz a barátnőd.

Niall arcán megjelent egy mosoly és hálásan megölelt. Fejemmel biccentve mutattam, hogy csatlakozzunk Louisék társaságához.

- Na mi van mackók, megvolt a nagy lelkizés? - ugrott elénk Louis vigyorogva, amint beléptünk az ajtón. Niall elosonva Louis kitárt karjai között leült Liam mellé, míg én ott maradtam a kérdések kereszttüzében

×

Hazel nevetése visszhangzott az egész utcában, ahogy sétáltunk. Néhányan megfordultak utánunk és mosolyogva figyelték, ahogy lépkedtünk egymás mellett.

- Ez egyáltalán nem vicces - jegyeztem meg a sértődöttet játszva, miután kinevetett.

- De igen - kapaszkodott meg a vállamba - Nem is értem miért nem hallottam még, hogy milyen ajándékokat kaptok.

Felkaptam a fejem a mondatára és érdeklődve figyeltem. Hazel a cipőjét nézte mosolyogva és egy kavicsot görgetett maga előtt.

- Niall nem mesél ilyeneket? - kérdeztem tőle, mire megrázta a fejét és barna tincsei körbetáncolták az arcát.

- Nem nagyon, ritkán mesél a bandáról meg úgy mindenről.

- De miért? - érdeklődtem tovább. Megálltunk egy pad előtt és leültünk rá mindketten, hogy kényelmesebben tudjuk tovább folytatni a beszélgetést.

- Nem tudom. Lehet, hogy elnyomom? - nevette el a kérdése végét - Mert én mindig sokat beszélek, és egészen úgy tűnik, mintha érdekelné. Sőt, még vissza is kérdez és néha magától érdeklődik. Szerinted elnyomom?

- Nem hiszem - mosolyodtam el a feltételezésén - Niall nem olyan fajta, akit el lehetne nyomni. Igazán beszédes típus.

- Nekem ez nem tűnt fel hat hónap alatt - motyogta Hazel zavarában - Velem mindig olyan csendes és visszahúzódó, alig mesél valamit.

- Ez viszont fura. Próbáltál már beszélni vele erről?

- Persze, csak mintha menekülne az ilyen témák elől, így nem erőltetem.

- Értelek, én beszélnék vele. Szerintem biztos fontos dolgot nem akar elmondani - magyaráztam neki.

- Te tudsz valamit! - kiáltott fel hirtelen Hazel, amitől egy kicsit meginogtam a pad tetején. Hevesen megráztam a fejem, és próbáltam nem rá nézni. Hazel acélos tekintete azonban szinte belém látott.

- Én nem, semmit. Tényleg.

- Harry, mit nem akar elmondani nekem Niall?

- Csak annyit, hogy félénk a lányokkal kapcsolatban - próbáltam összehozni valami ép indokot, de Hazel pillantása még mindig éles volt.

- Nem mondod? Rémlik, hogy jöttem össze Niallel. De úgy érzem hazudsz - jelentette ki határozottan, ami nagyon megdöbbentett. Hazelt egy nyugodt, szelíd lánynak ismertem, most pedig elég határozottnak tűnik. Úgy érzem, ezt az oldalát Niall sem ismeri.

- Nem hazudok - kezdtem, de pillantása belém fojtotta a szavakat - Na jó, hazudok.

- Akkor, kérlek, mesélj el mindent - tért vissza Hazel a kedvesebbik hangnemére.

- Szóval Niall...

Eight

Halihó! :) Kellemes húsvéti ünnepeket Nektek! :) És mellé jó olvasást! :) 

Niall

Faith mellettem feküdt az ágyon. Hosszú haja szanaszét volt a párnán. Egy tincset az ujjaim közé fogtam és vidáman csavargatni kezdtem.

- Hogy csinálod, hogy a hajadnak is mogyoró illata van? - csókoltam meg a feje búbját, mire ő felkuncogott.

- Biztos a túl sok mogyoró evés miatt - jegyezte meg, majd hasra fordult és úgy nézett rám. - Hamarosan szupersztár leszel, Niall.

- Kicsit túlzásnak vélem a szupersztár dolgot - vigyorogtam rá.

- Rajongani fognak a szöszi buksidért és az édes pofidért - böködte meg ujjával az arcom.

- És mind hiába, hisz te már lefoglaltál magadnak - kaptam a számmal ujjai után.

- Ha csak el nem felejtesz - Erre a mondatára felkaptam a fejemet. Remélem csak viccelt.

- Téged lehetetlen elfelejteni. Már csak azért is, mert egyetlen lánynak sincs olyan finom illata, mint neked - motyogtam neki, miközben visszadőltem a párnámra. Faith mosolyogva fölém hajolt.

- A mogyoróra gondolsz?

- Én már csak Faith-illatnak hívom. Holnap indulunk Harryékhez. Ő a göndör tudod..

- Aki mellettünk állt, nem? - bólintottam - Ott lesztek öten srácok?

- Igen, sajnálom előre a családját - feleltem vigyorogva - Utána még két napra hazajövök.

- Ajánlom is. A szupersztárom hiányozni fog ám - csókolt meg. - Erről jut eszembe, én szeretném megkapni az első autogrammot, amit adsz.

Felállt az ágyból és a fiókból kihalászott egy papírt és egy tollat. Visszajött mellém, majd odanyújtotta.

- Mit írhatok rá? - kérdeztem tőle vidáman. Törökülésben ült, és a füle mögé tűrte az egyik hajtincset, és kicsit gondolkodva válaszolt.

- A legelső rajongódnak, Faith-nek - mondta, én pedig sebesen írni kezdtem a papírra. A végére odafirkantottam a nevem, és odaadtam Nutsnak.

Végigfutatta rajta a szemét, majd játékosan a vállamba ütött.

- Idióta - motyogta, s közelebb hajolva megcsókolt és eldöntött az ágyon. A papír a kezéből kihullott, amire szálkás betűimmel ez volt írva: Gyönyörű vagy, Nuts.

×

Most az egyszer úgy gondoltam ideje lenne nekem felkelteni Faith-t. Anyának szóltam még tegnap este, hogy időben fel kéne keltenie engem, hogy még azelőtt odaérjek, hogy a szőke szépségem felkelne. Útközben beugrottam egy pékséghez, és vettem neki is és magamnak is reggelit. A zacskóval a kezemben vidáman fordultam be az utcájukba.

- Nuts, hoztam reggelit - susogtam halkan belépve a szobába. Teljes sötétség honolt az apró szobában, így nagy nehezen bukdácsolva eljutottam Faith ágyáig. Az éjjeli szekrényre leraktam a péksüteményes zacskót. Nuts alvó alakja fölé hajoltam és az arcát kezdtem puszilgatni. Apró sóhaj hagyta el ajkait.

- Jó reggelt, Niall!

Szemeit még nem nyitotta ki, de mosolyra húzódott a szája. Egy kedveskedő jóreggelt csókot nyomtam rá.

- Neked is Faith! Nem vagy éhes? - És végre láttatni engedte ragyogó kék szemeit.

- Neked nem Harryékhez kéne menned? Ismerkedni a bandatársaiddal? - ült fel az ágyban, és nekem döntötte a fejét.

- Annyi időm van, hogy a barátnőmmel reggelizzek és esetleg vele töltsem a délelőttöm, ha neki nincs kifogása.

- Várj, meg kell kérdeznem tőle - vigyorodott el, s közben a zacskóért nyúlt. - És mi finomat hoztál a barátnődnek reggelire?

- Hát úgy mindent. Gondoltam az én pocakomra is - simogattam meg az említett részem, mire Faith felnevetett.

- Nehogy éhen maradj, Niall. A végén elfogysz nekem, és nincs ki szeressen.

- Fél perc alatt rád szállnának a pasik, ha nem lennék.

- De szerencsére itt vagy, és senki sem száll rám - mosolyodott el. Ráhajoltam az ajkaira és mohón ízlelni kezdtem édes ajkainak ízét.

×

- Niall! Figyelj, dobom - hallottam meg tőlem fél méterről Harry hangját. Odasétált mellém, majd egy jól irányzott dobással a nyitott számba dobta a sütit, ami a kezében volt.

- Szép volt - tapsolt meg minket Liam, aki bézsszínű kanapén elterülve nézte végig a mutatványunkat. A másik két srác egy-egy fotelt foglalt el a nappaliban. Harry anyukája szánt meg minket egy kis sütivel, miután a tábor után hozzájuk mentünk.

A fiúkkal egyből megtaláltuk a közös hangot és egész jól összebarátkoztunk. Még ha nem is érünk el majd nagy sikereket, akkor is örülök, hogy összekerültem velük.

- Na még egyet - mondtam a göndör hajú srácnak, és már tátottam is a számat.

- Még mit nem! Megeszed így az összeset - húzta magához a sütis tálat, mint egy kisgyerek a játékát. Körbenéztem a nappaliban, mindannyian kiterülve voltunk a sok édességtől már, alig bírtunk moccanni.

- Csak egyet - néztem rá, majd megrázta a fejét. Végül süti nélkül én is a tv-hez fordultam a többiekhez hasonlóan. Valami idétlen műsor ment benne, de nem igazán volt kedve senkinek felállnia a távirányítóért, hogy elkapcsoljon. Hirtelen valami fejbe talált, és Harry vigyorából arra következtettem, hogy mégis csak megajándékozott a süteménnyel. Mielőtt visszadobhattam volna, a telefonom kezdett csörögni.

- Szia Nuts! - vettem fel vidoran a mobilomat, mire mind a négy srác közelebb húzódott hozzám. - Hogy vagy? Minden rendben?

Mielőtt Faith válaszolhatott volna, Liamék egyszerre kiabáltak bele a telefonba, hogy üdvözöljék a barátnőmet. Faith nevetése teljesen elbűvölt, s így alig eszméltem fel rá, hogy Louis pillanatok alatt kiszedte a kezemből a telefont.

- Szia Nuts! Nuts-nak hív Niall nem? - kezdett bele a beszélgetésbe. Én addig türelmesen leültem Zayn mellé - Ja, amúgy Louis vagyok. Bár azt hiszem láttuk egymást.

Jó negyed óráig elbeszélgettek, és néha-néha Harry is vidáman kurjongatott bele.

- Visszaadom a lovagodat, ha gondolod. Vigyázunk ám rá! - mondta, majd belecuppogott a telefonba és átnyújtotta nekem.

Azzal a mozdulattal, hogy elvettem tőle, felálltam és kimentem a teraszra.

- Hiányzol - suttogtam bele a telefonba. Faith néhány pillanatig csendben maradt, majd beleszuszogott a telefonba.

- Te is nekem. De a fiúk biztosan elszórakoztatnak - hallottam a hangján, ahogy mosolygott. Jó volt hallgatni őt, ahogy mesélte, hogy mi van otthon. Már most honvágyam volt, fogalmam sincs mi lesz, ha esetleg sikerül bejutnunk.

Seven

Halihó! Picit késve, de megérkezett a 7. rész :) Reméljük tetszeni fog! :) És a következőt valószínűleg a nyuszi hozza! Csók: Lara és Pinkie
U.i: És köszönjük a kommenteket! És a feliratkozókat! Imádunk Titeket!
U.i2: Amit Niall mondd a vége felé(dőlt betűkkel írva), megtalálható EBBEN a videóban. (5:44-nél)

Niall

Több, mint egy hét telt el azóta, hogy voltam a válogatón, és akkor igent mondtak. Holnap kezdődik a tábor, ahol megfelelően kéne teljesíteni. De nem igazán érzem késznek magam rá, és arra sem, hogy itt hagyjam a családom és Faith-t. Faith tartja bennem a lelket. Ránéztem alvó alakjára, arcából kisöpörtem egy szőke tincset és megpusziltam. A mozdulatomra elkezdett mocorogni,majd felém fordulva kinyitotta szemeit.

- Mióta vagy fenn? -kérdezte, miközben hatalmasat nyújtózkodott.

- Nem rég keltem én is - nyomtam homlokára egy puszit, mire közelebb húzódott hozzám. Lehelete csiklandozta a nyakam.

- Megint amiatt izgulsz, igaz? - Nem válaszoltam neki. De így is tudta a választ. Felsóhajtva simogatni kezdtem a hátát.

- Niall - szuszogta, majd kezeinket összekulcsolta. - Már megbeszéltük nem? Elmész a táborba és amennyire csak tudsz, teljesítesz. Nem baj, ha nem sikerül, akkor majd megpróbálod később.Szóval megígéred nekem, hogy ma már nem és holnap sem idegeskedsz emiatt?

- Csak akkor, ha itt maradsz addig velem.

- El sem mennék innen - vigyorodott el.

- Annyira örülök, hogy itt vagy - mondtam, miközben belepusziltam a hajába. Csendesen feküdtünk az ágyban összebújva, csak a lélegzetét hallottam. Annyira megnyugtató volt mellette lenni, és érezni a mogyoróillatát. Eszembe jutott, hogy adtam neki a Nuts becenevet.

- Minek örülsz ennyire? - érdeklődött mosolyom tárgya iránt. Tovább mosolyogva megráztam a fejemet. Faith próbált mérges arcot vágni, de nem nagyon ment neki, amitől még szélesebb lett a mosolyom, ő pedig egyre kíváncsibb volt.

- Most tényleg nem mondod el?

- Nem ám - pusziltam meg, mire durcásan elfordult tőlem. A vállától indulva apró csókokat lehelgettem bőrére egészen a nyakáig, ahol felkuncogott és végre vissza fordult hozzám.

- Na mondd már Niall!

- Csak eszembe jutott, hogy kaptad a beceneved.

- Akkor tartottunk mogyoróevő-versenyt, nem? Olyan rég volt már, nem is emlékszem - nevetett fel.

- Én arra nem emlékszem. Csak, hogy valami mesét néztünk. Talán Scooby-doot.

- Dehogy! Abban az időszakomban azt nem szerettem - ült fel az ágyban. Mosollyal az arcán nézett az ablakon ki, közben hümmögve gondolkodott.

- Akkor volt az a korszakod, hogy Faith csak befonott hajjal mutatkozik?

- Igen - nevetett fel. Úgy tűnik emlékszik arra ő is, hogy engem kényszerített, hogy fonjam be a haját.

- Akaratos kislány voltál - jelentettem ki neki, mire gyöngyöző kacaja betöltötte az egész szobát.

- Kár tagadnom - bújt oda hozzám - Szerintem amúgy Tom és Jerryt néztünk. És te felháborító módon megdobtál mogyoróval!

- Te dobtál meg engem. Én enni akartam a mogyorót!

- Utána ehettél eleget - mondta, amire felállt a hátamon az összes szőr. Aznap este nem sokat voltam az ágyamban.

- Ne is mondd. Fogalmam sincs kinek az ötlete volt a verseny.

- A tied Niall. Az egész a te ötleted volt - nyújtotta ki felém a nyelvét.

- De legalább kaptál szép becenevet.

- Azért mert megnyertem egy mogyoróevő-versenyt. Micsoda elismerés! - kacagott fel velem együtt. A nevetésünket anya zavarta meg azzal, hogy vár már minket a reggeli.

×

A fürdőszobám előtt toporogva dörömböltem az ajtón, hátha Faith végre ki jön onnan.

- Faith, én is beszeretnék menni! Gyere már! - dőltem végül neki az ajtónak. Így erősen meglepődtem, amikor hirtelen kinyílt.

- Te komolyan befontad a hajad? - nevettem fel, amikor megláttam Nuts-ot kijönni. Még fiatalabbnak tűnt, mint eleve. A nyuszis pizsije miatt egészen hasonlított egy kislányhoz.

- Nem tetszik? - bigyesztette le ajkait, mire azon módon lecsaptam rá.

- Gyönyörű vagy - mondtam neki két csók között. Majd kislisszant karjaim közül, és elindult a ruhája felé.

- Elmentem akkor én is fürdeni - szóltam oda neki, mire felém fordulva aprót bólintott.

Pár perc múlva felöltözve léptem ki a fürdőből. Faith az ágyon ült és rám várt már. Odaléptem hozzá és egy apró puszit leheltem a szájára.

- Mehetünk?

- Persze - felelte, majd lehúzva magához, összeérintette a homlokainkat - Nem izgulsz, ugye?

- Dehogy! Inkább várom, hogy ott lehessek már - válaszoltam neki mosolyogva. Tényleg vártam már.. De az izgulós részben nem voltam biztos.

- Ez a beszéd, Niall!

Beszálltunk az autóba mindannyian, megint anya vitt minket, és ugyanúgy hátra száműztek engem. Már nem is próbáltam ellenkezni.

Viszont most az út sokkal vidámabban telt és próbáltam nem is gondolni arra, hogy mi lesz a táborban.

Anya megkönnyebbülten vezetett Faith mellett, nem kellett annyira aggodalmaskodnia miattam és emiatt néha-néha hálás pillantásokat vetett Faith-re.

Fel sem tűnt, hogy megálltunk, csak amikor már anyáék szóltak, hogy kikéne szállni.

- Ügyes leszel - szorította meg a kezem Faith, anya pedig egy csókot nyomott a fejemre. Én pedig elindultam a cuccaimmal.

×

Nem akartam elhinni. Vagyis mégis. Ha tovább jutok az talán hihetetlenebb lett volna. De megígértem Faith-nek, hogy erős leszek és nem omlok össze. De nem bírom tovább. A könnyeim megállíthatatlanul folytak az arcomon, ahogy elhagytam a színpadot. A műsorvezető és a kamerás is követett, ahogy próbáltam elsietni. Végül sikerült nekik megállítani, hogy kifaggassanak mit érzek.

- A legrosszabb dolog, ami történt velem az életben. Egy igenre vártam, de nemet mondtak - mondtam nehezen, majd bocsánatot kérve a pulcsimba temetkezve mentem tovább.

Kint Faith és anya állt, és döbbenten nézték, ahogy kijövök. Oda siettek mindketten hozzám, és én pedig egyszerre borultam mindkettejük nyakába. Nem igazán tudták hova tenni a viselkedésemet, éreztem, ahogy összenéztek a fejem fölött.

- Én annyira akartam ezt. Annyira igyekeztem - magyaráztam nekik, de mindketten csak csitítottak és nyugtatóan simogattak. Ott álltunk a terem közepén. A mellettünk lévő srácnál már ott volt a táskája, és indult már haza. Az ő szemei is könnyektől csillogtak.

- Bocsánat, te vagy Niall Horan? - kocogtatta meg a vállam az egyik producer. Az arcom megtörölve a pulcsimba, bólintottam. - Akkor gyere utánam.

Ránéztem anyáékra, akik a kezeikkel intettek, hogy menjek már. Ott hagyva őket a producer után mentem, és néhány srác csatlakozott közben még hozzánk.

Egy terembe vezettek minket, ahonnan ismételten szólítottak.

Újra a zsűri előtt álltam. Mellettem volt még négy srác és még egy nagyobb lány csoport. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lehet itt. Körbe-körbe nézegettem, hátha valaki tud többet, mint én. De a többiek arckifejezése is azt tükrözte, hogy nem tudják miért állunk itt.

Végül Simon kimondta. Továbbjutottunk, mint egy csapat. Hihetetlen boldognak éreztem magam. A mellettem álló sráccal egymás nyakába borultunk, akkor tűnt fel, hogy ugyanaz a srác volt, aki mellettem állt a táskájával. Majd hirtelen a másik három fiú is csatlakozott a hatalmas ölelésbe. 

Six

Niall

Hazel csodálkozó tekintettel nézett rám, a szája elnyílt és a lába is lecsúszott a kesztyűtartóról. Kíváncsian figyeltem, hogy mit fog mondani. A várakozásomat a hátunk mögött lévő autós dudálása zavarta meg. Felpillantottam a lámpára és az zölden világított a szemembe, így gázt adva elindultam.

Vezetés közben néha-néha Hazelre pillantottam, hátha mutat valami jelet arra, hogy válaszol, de ez nem nagyon valósult meg.

Végig csendben mentünk, még akkor sem szólaltunk meg, amikor beálltam a garázsba.

Ahogy sétáltunk az ajtóhoz, figyeltem fel arra, hogy Hazel cipője a kezében van és mezítláb lépdel mellettem.

- Fel fogsz fázni - jegyeztem meg neki a lábára mutatva, mire hirtelen megfordult, én pedig neki ütköztem.

- Nem baj, ha együtt lakunk, csak ápolsz, nem?- nézett rám, miközben kezeit a nyakam köré fonta. Ajkain hatalmas mosoly ült és a szemei is huncutul csillogtak.

- Ilyen frappáns kérdéssel akartál válaszolni, igaz? - döntöttem az övének a homlokom, mire ő bólintott. - Tényleg fel fogsz fázni.

- Beviszel? - kérdezte, miközben a hajtincseimmel játszott. Nem válaszoltam a kérdésére, hanem a combjai alá nyúltam, és felemeltem, mire az ő ajkait egy apró sikoly hagyta el és szorosabbra fűzte karjait a nyakam körül. Lábait rákulcsolta a derekamra és így vittem be a házba.

- Várj, így az ajtót azt nem tudom becsukni - motyogtam a nyakába, miközben nehezen megoldottam azt, hogy bemenjünk. Hazel lábait lerakta a talajra, de a kezeivel nem engedett el. Miután sikeresen végrehajtottam a műveletsort, Hazel várakozóan nézett rám, s az ajkába harapott. Nem bírtam és nem is akartam türtőztetni magam. Nekidöntöttem Hazelt az immáron bezárt ajtónak, és hevesen csókolni kezdtem. Szerettem, ahogy az érintéseimmel apró nyögéseket váltok ki Hazelből. Újból megemeltem, és felvittem a szobába, miközben ajkaimmal a nyakát harapdáltam, ő pedig a hajammal játszott.

Gyengéden lefektettem az ágyra, és pár pillanatig tétovázva néztem rá. A szemei csillogtak a vágytól és egy halk sóhajjal tudatta velem, hogy hajoljak végre le hozzá. A felsőmet levéve magamról hajoltam fölé, hogy miközben róla is lehámoztam a zavaró ruhát, hogy gyengéd csókokkal hintsem be a testét. Hazel ujjai a hátamat szántották és néha-néha beletúrtak a pici ujjak a hajamba.

A szobát hamarosan elöntötte a forró, fülledt levegő és kéjes egybeolvadó nyögéseink.

×

A hatalmas ruhakupac mögül Hazel ki sem látszott. A háta mögött már így is volt két valamennyivel kisebb kupac, amikhez néha dobott egy újabb ruhát. Érdeklődve figyeltem, miközben lentről fura zajok érkeztek. Hazel szülei is most pakolnak, úgy gondolták a sokkoló hír után, hogy a lányuk elköltözik, rájuk fér egy kis pihenés. Így a fiúkat áthívtam, hogy ne terheljük a szülőket a pakolással. Lehet nem kellett volna így a hangokból ítélve.

- Hazel, ne menjünk le megnézni, hogy mit csinálnak? - kérdeztem tőle, mire felém fordult. Haja szanaszét állt és az arca kipirosodott. Már tegnap elkezdtük a pakolást, és az összes cuccát a ruhákon kívül bedobozoltuk, azokat vitték most a fiúk. Mára pedig a ruhák maradtak. Csak tudnám mit válogat...

- Mindjárt, csak ezt még be akarom fejezni - felelt, majd visszafordult a kupac felé.

- Amúgy miért válogatod ki?

- Amikre nincs szükségem azt odaadom valamelyik gyermeksegítő szervezetnek.

Reagálni se volt időm, mert kirobbant a szoba ajtó. Harry esett be rajta, és landolt a földön. Vigyorogva felállt és a kezében lévő dolgot meglengette.

- Haz baby, szeretném ezt egyszer rajtad látni - mondta kaján vigyorral. Ráfókuszáltam a tárgyra és döbbenten tapasztaltam, hogy Hazel egyik csipkés alsóneműjét tartja a kezében.

Hazel arca pipacsvörös lett hirtelen, és csak tátotta a száját hang nem jött ki rajta. Harry ajkai erre még szélesebbre húzódtak, ameddig meg nem látta az arckifejezésemet. A vigyor lehervadt az arcáról, sarkon fordult és kiviharzott a szobából. A bugyival együtt.

- Menjünk le - mondta gyorsan, és azzal a lendülettel felpattant és ki is ment.

- Harry, rakd már le azt! - hallottam Liam hangját, mikor leértem én is a nappaliba. A göndör hajú barátom még mindig vidoran rohangált a kezében a ruhadarabbal. A többiek már nem is próbálták elvenni tőle, csak Liam akarta fegyelmezni. Végül megunva a játékot Hazel kezébe nyomta, miközben rá kacsintott. A barátnőm elpirulva fordult el tőle, én pedig tátott szájjal figyeltem a jelenetet.

- Na végre - sóhajtott fel Liam, és oldalba bökve Harryt, elindult, hogy kivigye az autóba a dobozt, amit fogott. Odalépdeltem Hazelhez, miközben a többi fiú is Liam után sietett. Átkaroltam hátulról és az államat a vállán támasztottam meg.

- Mi volt ez az előbb? - próbáltam kedvesen megtudakolni tőle, s közben belefújtam a nyakába.

- Csak... csak Harry - Szerettem volna, ha tovább kérdezősködhettem volna a dologról, de a nappali ismét megtelt a fiúk hangjával. Egymás után hordozgatták a dobozokat a segítségemmel együtt, Hazel pedig felment, hogy a ruháit tovább válogassa.

×

Este fáradtan dőltünk be az ágyba. Az ágyunkba. Érdekes ezt mondani. Alig fél órája végeztünk, és úgy döntöttünk, hogy már semmit se fogunk csinálni. Az ágy pedig csábítóan hívogatott mindkettőnket.

Hazel hirtelen felém fordult és felkönyökölt az ágyon.

- Holnap áthozom Mandarint is - Mandarin. A kutya. Teljesen kiment a fejemből a kutyája. Szerintem feltűnt neki is, mivel nevetve figyelt engem.

- Elfelejtetted, igaz? - söpört ki egy tincset a hajamból.

- Teljesen, ne haragudj - motyogtam neki. - És ő is itt fog lakni velünk?

- Hát elég valószínű.

- Nem maradhatna anyukádéknál? - vigyorogtam rá, de Hazel fújtatva rám nézett.

- Nem! - ellenkezett velem, mire még szélesebb lett a vigyorom.

- Akkor győzz meg róla.

Hazel átvetette a lábát rajtam és lovagló ülésben rám ült, majd lehajolt, hogy ajkait az enyémekre illessze.

- Azt hiszem ez egy meggyőző érv lesz.

- Az biztos - mosolygott bele a csókunkba. A csókot a Hazel telefonjának csörgése szakította meg. Óvatosan lemászott rólam, és mosolyogva felvette a készüléket. A plafont nézve hallgattam, ahogy a bátyjával beszél. Vidám hangon ecsetelte neki a beköltözését és közben fel-alá járkált a szobába. Néha-néha rápillantottam, és elmosolyodtam, hogy milyen lelkesedéssel mesél. Észre se vettem, hogy mikor rakta le a telefont és jelent meg mellettem vigyorogva.

- Chrisék az üdvözletüket küldik. És kérdezték, hogy mikor látogathatnak meg minket. Itt. Felfogtad, hogy hm hozzánk jönnek el? Ahol ketten lakunk?

- Vagyis hárman, ha holnap elmegyünk a kutyádért - kotyogtam közbe a beszédébe.

- Tehát akkor már meg se kell győzzelek? - A mondatára felnevettem, majd eldöntve őt az ágyon fölé hajoltam.

- Azt azért nem mondanám - Majd megcsókoltam.

×

Mandarin egy hatalmas kutya. Amivel nem is lenne gond, ha ilyen unalmas kutya lenne, aki egész nap fekszik és élvezi, ha a gazdija simogatja. De Mandarin egy igen aktív kutya, akit szerintem le se lehetne lőni, annyira elemében van mindig.

Vidáman döntött le a lábamról, amikor megérkeztünk a házhoz.

- Mandarin... Mandarin! - hívogatta Hazel, de teljesen hiába. Végig lett nyalva az arcom, amit nem igazán jutalmaztam, de mégis nevetésre késztetett. Végül nagy nehezen lemászott rólam, és a gazdiját vette célba, akinél kétszer nagyobb volt szerintem.

- Azt hiszem kicsit lelkes - motyogta Hazel, miután Mandarin végképp lenyugodott és csak mellettünk csóválta a farkát.

- Csak egy kicsit - vigyorogtam rá. - Jól van, pajtás, remélem tetszeni fog az új otthonod - hajoltam le a kutyához, aki erre a mozdulatra kidőlt és várta, hogy simogassam a pocakját.

- Szerintem nem lesz gondja az új hellyel - guggolt le Hazel Mandarin mellé, hogy ő is meg dögönyözze.

- Remélem is, vagy győzködhetsz rendesen, hogy maradjon - vigyorogtam rá.

- Mostanában nagyon túl van fűtve Mr. Horan.

- És talán nem élvezi, Ms. Henderson? - kérdeztem vissza kacéran.

- Azt nem mondtam - kacsintott rám, majd rárakva a pórázt Mandarinra az autóig sétált vele. Vidáman siettem utánuk. 

Five

Halihó! Nagyon szomorúak vagyunk, hogy az égvilágon semmilyen visszajelzés nem jött egyetlen fejezethez sem. Így nem tudjuk eldönteni, hogy érdekel-e Titeket egyáltalán. Nagyon örülnénk, hogyha egy aprócska kis komment jönne, vagy bármi.

Mindenesetre itt van az ötödik fejezet. Kellemes Olvasást!

Niall

Hazel már több, mint háromnegyed órája bent van a fürdőszobában, és én az ágyamon ülve vártam rá. Pár percig idegesen doboltam a lábaimon, majd felálltam és bekopogtam hozzá.

- Mindjárt megyek - hallottam bentről az idegesnek tűnő hangját. - Tényleg mindjárt, csak..

A mondatát nem fejezte be, hanem hirtelen elhallgatott. Értetlenkedve nyitottam be a fürdőmbe, ahol Hazel a kád szélén ült már a ruhájában, így nem értettem miért nem jött már ki.

- Kész vagy? - Hazel tágra nyílt tekintettel nézett rám. Hirtelen azt hittem, hogy valami baj van. Odasétáltam mellé és leguggoltam hozzá. Kezeimet a fedetlen combjaira tettem. - Gond van?

- Ki fogsz nevetni - mondta egyszerűen, miközben kezével a haját birizgálta.

- Dehogy foglak - simogattam nyugtatólag, mire ő nagyot sóhajtva elmondta a problémáját.

- Félek.. - mondta végül.

- Mitől? - kérdeztem, miközben a haját a füle mögé tűrtem. - Nem fog senki megenni, tudják, hogy hozzám tartozol.

- Tudom, de eddig olyan jó volt, hogy a háttérbe szorultam.

- Ideje, hogy megcsodálják a barátnőmet - mosolyogtam rá, és megpusziltam.

- Már tudják ki vagyok, nem elég az?

- Nem, azt szeretném, hogy a barátnőm elkísérjen a díjátadóra és lássam mosolyogni - Hazel kissé túllelkesen reagált a szavaimra és nagy lendülettel a nyakamba borult.

- Jó, összeszedem magam és egy fél percen belül kész vagyok - tolt ki az ajtón, miután mindketten felálltunk a földről.

Kitessékelésem után leültem újra az ágyamra, és mosolyogva jutott eszembe, hogy amikor Hazel neve először jelent meg az újságokban, akkor mennyire megijedt. Akkor mondjuk a kanapén ülve simogattam a hátát, hogy megnyugtassam.

- Kész vagyok - jött ki végül sugárzó mosollyal, majd tovább is libbent anélkül, hogy végig nézhettem volna rajta. Sietős léptekkel mentem utána, hogy megnézhessem. Ő viszont a koktélruhájában a konyhába ment, hogy szendvicset készítsen.

- Éhes vagy? - lepődtem meg, amikor nekilátott.

- Én nem, de te igen - fordult felém, majd a székre mutatott, hogy üljek le. Ez a lány tünemény. Meg sem érdemlem.

Rámosolyogtam, amikor elém tett két szendvicset, ő pedig leült velem szemben.

- Nagyon csinos vagy - dicsértem meg, mire apró piros folt jelent meg az arcán. Mosolyogva nyugtáztam a sikeremet, majd beleharaptam a szendvicsbe.

×

Végül igen sietősen hagytuk el a házat, mivel késésben voltunk. De ez legalább elterelte Hazel figyelmét, hogy hova is megyünk.

Villámgyorsan száguldottunk végig az autópályán és szálltunk ki az aréna előtt. Hatalmas tömeg volt már ott, így szorosan ráfontam az ujjaimat Hazel csuklójára és behúztam az ajtón. Nyújtózkodva kerestem a csapat tagjait, majd végül Hazel mutatta, hogy az egyik asztalnál ülnek és mosolyogva integetnek. Elindultunk oda hozzájuk és miután mindenkit köszöntöttünk, leültünk.

- Haz baby, hogy ízlett a csodás vacsora? - fordult Louis egyből felé.

- Nem evett belőle - válaszoltam helyette, mire Louis felháborodottan kapkodta a tekintetét rajtunk.

- Kórházban voltunk - folytatta Hazel - Megakartam kóstolni tényleg - nyugtatta Louist, aki igen szomorú lett a hírtől, hogy Hazel nem evett a kajából. A többieket viszont jobban érdekelte a kórházas sztori.

- Mi történt? - kérdezte Liam egyből. Hazellel összemosolyogtunk, majd biccentettem egyet, hogy mondja ő nyugodtan.

- Mogyoróallergiám van, és Niallel mogyorós sütit ettünk. Így miután csodásan feldagadt az arcom, bevitt a kórházba.

Louis abbahagyva a siránkozását felkapta a fejét.

- Honnan ismerős nekem ez a mogyorós dolog? - nézett körbe, de mindenki kérdőn nézett rá. Csak tőlem kapott szúrós pillantást.

- Szerintem sehonnan, Louis - mondtam gyorsan, mire Hazel érdeklődve pislantott rám. Eresztettem egy apró mosolyt, majd Harryhez fordultam, hogy beszélgessek vele.

Fél füllel hallottam, hogy Eleanor kedveskedve érdeklődik Hazel hogyléte iránt. Utána nem is nagyon figyeltem a beszélgetésükre, próbáltam inkább Harry szavaira koncentrálni.

- Hazel ma nagyon csinos - jegyezte meg a göndör hajú barátom a barátnőmre nézve. - Teljesen ki van virulva.

- Igen, pedig nem igazán akart jönni - feleltem neki, mire érdeklődve nézett.

- Hogy-hogy?

- Nem tudom, valahogy nem szereti a nyilvánosságot. Amikor először hozták le az újságok a képeinket, napokig nem ment az utcára.

- Ez érdekes, pedig rá egy rossz szó sem volt eddig. Lehet azért nem bántják, mert a pici ír manó barátnője, és biztos olyan aranyos és imádnivaló, mint te - nevetett Harry.

- Nem vagy normális - nevettem vele együtt - Szerinted amúgy mekkora esélyünk van ma nyerni?

- Szerintem elég nagy. És ennek nagyon örülök. Kár, hogy egyedül ünneplek majd este.

- Már miért ünnepelnél egyedül? - néztem rá kérdőn. - Hisz itt vagyunk mindannyian.

- Jó, de mind hazamentek. Ti ketten Hazellel meg mindenki más is.

- Mit csinálunk mi? - kapta fel a fejét a nevére Hazel és fordult oda hozzánk.

- Haza megyünk - jelentettem ki egyszerűen, mire Hazel arcán hatalmas mosoly terült el.

- Miért összeköltöztünk? - vigyorgott rám. Harry is elvigyorodott és úgy nézett rám. Próbáltam egyikőjükre sem nézni és úgy válaszolni.

- Öhm.. szóval izé - nyökögtem össze-vissza - Ezt majd otthon megbeszéljük.

- Otthon, mi? - kérdezte Hazel továbbra is vigyorogva, mit sem sejtve arról, hogy mennyire nem szeretnék erről beszélni.

- Valld be Niall, hogy összeakarsz költözni Hazellel, hisz süt a szavaidból - mondta Harry.

- Én - kezdtem a mondatot, de tekintetem akaratlanul is Hazel arcára ugrott. Ajkai hatalmas mosolyra húzódtak és szemei csillogtak. Nem akartam megbántani, így nem tudtam, hogy mit mondjak. Akartam, hogy velem legyen mindig, de mégsem tudtam ezt kifejezni.

Végül Hazel nyugtatóan a kezeimre rakta a kezét és végigsimított rajta párszor. Közelebb hajolt és egy apró csókot lehelt az ajkaimra, megkönnyítve így a helyzetemet.

Liam heves integetése szakított minket félbe, miszerint kezdődik a hivatalos ünnepség. Harry elmondása szerint a mi kategóriánk az egyik legutolsó. Türelmesen hallgattuk végig, hogy melyik díjat ki nyerte és néhány győztesnél lelkesen tapsoltunk.

Amikor elérkezett a mi időnk, Hazel görcsösen szorította meg a kezemet. Örültem, hogy itt van velem, és egy apró mosollyal megajándékoztam.

Lelkesen pattantunk fel mindannyian az asztalunknál, amikor elhangzott a kijelentés a házigazda szájából, hogy a One direction nyert.

Egymás után libasorban vonultunk fel a színpadra, hogy átvegyük a díjat. Nem akartam elhinni, hogy ismét nyertünk.

×

Hazafele az autóban Hazelt le se lehetett lőni. Vigyorogva nézett hol rám, hol pedig ki az ablakon.

- Annyira örülök nektek! - mondta mosolyogva, mikor kibontotta a haját és a tincsei lágyan omlottak le a vállán. Valóban elképesztően szép volt ma.

- Te elhiszed, hogy megint nyertünk? - kérdeztem tőle vigyorogva, mire megrázta a fejét.

- Még szoknom kell a gondolatot. Azt hiszem nyugodtan elmondhatjátok magatokról, hogy ti vagytok a legsikeresebb banda - mondta vidáman, miközben lábait felrakta a kesztyűtartóra.

- Amúgy megint nem én vezetek - jegyezte meg, mikor megálltam a piros lámpánál, de nem igazán figyeltem rá. Befurakodott a gondolataim közé, hogy miről beszélgettünk a díjátadón. Ránéztem, miközben ő a ruhája szélével játszadozott. Rá kellett jönnöm, hogy semmi rossz nem lesz abból, hogy mindig vele vagyok.

- Költözzünk össze.

Four

Niall

Faith kacagva szaladt előttem, és minden második lépésénél hátrafordult, hogy megnézze meg vagyok-e még. Az utca az ő nevetésétől visszhangzott, ami roppant nagy mosolyt csalt az arcomra.

- Gyere már Niall! Lemaradunk a legizgibb részről - szaladt továbbra is, és a hajtincsei vidáman táncoltak arca körül.

Végül megadva magam nevetve futottam utána, és amint utolértem karjaim a dereka köré fontam és egy apró puszit nyomtam az arcára.

- Egy utcabál már izgis, nincs külön izgibb rész, Nuts - magyaráztam, miközben arcomat a nyakhajlatába fúrtam.

- Jól van, Mr. Okostojás, de azért menjünk - fogta meg a kezemet és kezdett el rángatni.

- Mikor tanulod meg, hogy én vagyok az erősebb? - rántottam hirtelen magamhoz, amitől egy apró sikoly hagyta el a száját. Megadóan simult a karjaimba és fejét a mellkasomnak döntötte.

- Hát már ideje lenne - motyogta, majd hirtelen mozdulattal mindkét kezével belém csípett, amitől reflexszerűen megugrottam -, hogy te megtanuld, hogy kicsi a bors, de erős.

És ismét elkezdett futni. 

×

Az utcabál valóban izgalmas volt. Hatalmas színforgatag, ahol mindenki táncolt. Ahogy beljebb sétáltunk a tömegben, feltűnt néhány ismerős arc, akik meglepve tekintgettek az összekulcsolt kezeinkre. Faith csillogó szőke haja, és fehér ruhája nagyon eltért a színes emberektől, de nem sokáig. Néhány srác színes porokkal bombázott mindenkit, így Faith hamarosan a szivárvány minden színében  pompázott. Meglepődöttségében még a száját is nyitva hagyta, ami engem nevetésre késztette, és így Faith keze kicsúszott az enyémből.

- Szóval viccesnek tartod Horan? - közeledett felém vészesen. Szemei összeszűkültek és ajkai ördögi vigyorra húzódtak. Automatikusan hátráltam volna, de beleütköztem valaki másba, Faith pedig egyre közelebb jött hozzám. Maszatos kezével végigkent mindenhol és a hajamba is beletúrta a port.

- Nagyon csinos lettél - nyugtázta munkáját, miután hátrébb lépett tőlem.

- Úgy gondolod? - nevettem fel, mire közelebb jött hozzám. Átöleltem és mohón kaptam ajkai után. Az ujjai újra beletúrtak a hajamba, ámde most játszott a hajtincsekkel.  Nem bírtam betelni vele, ajkai mézédesek voltak.

Végül a levegőhiány miatt voltunk kénytelenek elválni, homlokainkat összeérintettük és úgy figyeltük a másik rezdüléseit. Faith arca kipirult és szemei huncutul csillogtak.

Úgy éreztem mondanom kell neki valamit, valami fontosat. Egy bizonyos valamit. Már nyitottam a számat, hogy megtegyem, de rútul megszakítottak.

- Nicsak, öcsi, titeket is látni. Az ilyen ügyeket otthon kell rendezni - hallottam magam mellett Greg hangját. Faith mérgesen fordult a bátyjám felé.

- Néha akkora tapló vagy, Greg - mondta egyszerűen, amivel teljesen egyetértettem. Greg végül szó nélkül tovább állt, mi pedig megfogva egymás kezét haladtunk a tömeggel.

Faith eleinte energikusan lépkedett mellettem, majd egyre alább hagyott a lelkesedése és arckifejezése is egyre bágyadtabb lett és jóval laposabbakat pislogott.

Az egyik hosszabb pislogásnál megállítottam: - Ne menjünk már haza, Nuts?

- Miért? Fáradt vagy? - kérdezett vissza, miközben elbűvölő mosolyt varázsolt arcára.

- Talán egy kicsit, de te nem?

- Nem, egyáltalán nem - rázta meg hevesen a fejét, és vett közben egy mély levegőt - De azért hazamehetünk, éhes vagyok.

- És még anya nekem mondja, hogy sokat eszek - nevetve karoltam át Faith-t és húztam ki a tömegből, hogy elinduljunk végül hozzájuk. Ott töltjük a mai estét, holnap pedig nálunk.

Faith anyja amikor meglátott minket talpig színesen, kisebb szívrohamot élt át és azonnal elküldött minket zuhanyozni. Amíg vártam Nuts-ra, hogy végezzen. Körbenéztem a szobájában, ezerszer jártam már itt, de mégsem vonzott annyira, mint most.

A falak telis-tele voltak fényképekkel, és a legtöbbről a saját arcképem nézett vissza. találtam egy olyat is, amikor épp aludtam a kép készültekor. A legfelső képen ketten voltunk. Szerintem két évvel ezelőtti karácsonyi kép,  amin mindketten karácsonyi kötött pulcsiban feszítettünk csücsörítve a kamerába. Mosolyogva tovább álltam, hogy a könyveit is felfedezzem. Jóval több könyvet olvasott , mint én. Kivettem az egyik érdekesnek tűnő könyvet a többi közül, azzal a lendülettel leesett valami a földre. Lehajoltam érte, és mosolyogva vettem tudomásul, hogy a képet még én készítettem Faithről és meg is tartottam magamnak. Apró mosoly ült ajkain, és tekintete tele volt élettel. Imádtam ezt a képet, de úgy látszik ellopta tőlem. A zsebemből kihalásztam a pénztárcám és beleraktam a képet.

A mozdulatsor végén nyílt a fürdőajtó, és lépett ki Faith törülközőben.

- Mehetsz - nyomott egy puszit az arcomra, majd adott egy apró lökést, hogy elinduljak.

Pár perc alatt makulátlan tiszta lettem, és mentem is ki Nutshoz. Ő már az ágyon feküdt és valami érdekfeszítő műsort nézett. Amint kiléptem az ajtón, felém fordult és ragyogó mosollyal ajándékozott meg. Lefeküdtem mellé és belecsókoltam a nyakába.

- Nagyon jó illatod van - somolygott Faith. - Én amúgy nagyon jól éreztem magam. tetszettek ezek a színes izék.

- Gyönyörűen kitudod fejezni magad.

- Most miért? Érted így is, nem?  - kérdezte nevetve, miközben ráült a lábaimra.

- Érteni értem, csak gondoltam megdicsérem a beszédkészséged - A szőke hajtincseivel játszottam, amik lágyan omlottak le a vállán, így angyali arcot keretezve neki. Mosolyogva végigdőlt rajtam és apró puszit kaptam a számra, amit rögtön csókká fordítottam. Imádtam ízlelgetni az ajkait, és közben érezni a szívverését, ami mindig hevesebb lett. Szerettem, hogy  rakoncátlan hajtincsei néha megzavartak minket, s hogy ilyenkor nevetve söpörtük ki mindketten az arcából.

Miután ajkaink elváltak, mosolyogva figyelt engem. Majd hirtelen elkezdett kuncogni.

- Mr. Horan, itt még színesnek tetszik lenni.

- És mondja kedves, nem törölné esetleg le? - vontam kérdőre, miközben puszikkal halmoztam el az arcát.

- Így nem igazán megy - jegyezte meg, amikor elértem a fülének a csiklandós részéhez.

- Akkor azt hiszem meg kell tanulnom élnem ezzel a színes folttal -  motyogtam neki, amikor a fülét is behintettem puszival. Kuncogva gurult le rólam és helyezkedett el kényelmesen mellettem.

- Olyan bolond vagy - ütött meg játékosan.

- A szerelem azzá tesz. Teljesen elveszed az eszem - hajoltam fölé, hogy egy apró csókot csenjek tőle.

- Mert az vagy? - kérdezte, én pedig értetlenül tekintettem rá.

- Micsoda?

- Hát szerelmes - felelte egyszerűen és kíváncsian várva a válaszomat. Azt hittem könnyebben kitudom mondani, de rákellett döbbennem, hogy nehéz.. Faith a tekintetem fürkészte, hogy megtudjon belőle valamit.

- Az vagyok - suttogtam halkan a fülébe - Szeretlek Faith.

Először nem válaszolt, hanem csendesen befészkelődött hozzám. Kezét a mellkasomra tette, és úgy nézett rám.

- Szeretem érezni a szívdobbanásaidat. Mindig elgondolkodom, hogy mit mondhat a szíved, mert olyan mintha mondani akar valamit. Mintha valamiért dobogna. Mint az enyém. Az enyém miattad dobog Niall. 

Three

- Niall! Kelj fel! - böködte valaki a hasamat, morogva a hasamra fordultam és magamra húztam a paplant. - Az autóban aludhatsz, ha gondolod - próbálkozott tovább Hazel.

- Miért? Vezetsz? - dugtam ki a fejem a paplan alól. Hazel mellettem ült pizsamában, kissé kócos hajjal, ami kétségkívül jól állt neki.

- Ha most felkelsz, igen - vigyorodott el, majd látva hezitálásom lekapta rólam a paplant és nevetve kiszaladt vele a szobából. Először úgy gondoltam nincs szükségem a takaróra, és próbáltam aludni anélkül, de hamar rákellett jönnöm, hogy nem fog menni. Így végül magamban somolyogva indultam Hazel után, hogy hadak útján visszaszerezzem a paplant.

A konyhában találtam meg, ahogy a reggelit készítette, közben a takarót maga köré tekerte.

- Most már nem feküdhetsz vissza - mosolygott rám, miközben az asztalhoz lépdelt, hogy lerakjon rá két tányért.

- Reménykedni még lehet - álltam mögé, és nyomtam egy puszit a hajára.

- Reménykedés helyett ülj le és egyél, mert utána indulunk - fordult velem szembe, és egy apró puszit nyomott a számra. Leültünk enni, és mint mindig Hazel isteni reggelit készített, de nem sokáig élvezhettem, mert sietősen kellett ennem, folyamatosan sietett. Nemsokára már az autóban ültünk mindketten, de ígéretéhez híven nem ő vezetett, kész harc ment az autó kulcsáért, végül egy jól irányzott bökéssel arrébb tessékeltem.

- Visszafele én vezetek - magyarázta az anyósülésen ülve, miközben a táska mélyére bújva keresett valamit.

- Mit keresel? - fordultam felé.

- Az ajándékot, amit Chriséknek viszünk. Úgy emlékszem ideraktam azokat a picuri babydollokat.

- Hazel, a hátsó ülésre raktuk - mosolyogtam idegességén. A bátyjához készültünk babalátogatóba, és még régebben megvettük a babaruhákat, amiket most Hazel hátrafordulva az ölébe vett.

Kihalászta az ajándéktasakból az apró ruhadarabokat.

- Olyan picik. Ha ezek jók rá, akkor ő is nagyon pici. Hát hogy lehet valaki ilyen kis apró? - motyogta, miközben visszahajtogatta a ruhákat.

- Anyudék is itt lesznek? - fordultam felé, mikor már leállítottam az autót Chrisék háza előtt.

- Előfordulhat - pattant ki az autóból, majd miután kiszálltam én is, belecsúsztatta kezét az enyémbe, és úgy sétáltunk az ajtóig - Azt mondták, hogy benéznek lehet. Ők már látták amúgy a kicsit.

×

- Hazel, Niall - sietett felénk Sabine, miután Chris beengedett minket. A nő mindkettőnket megölelgetett és leültetett a nappaliba, ahol sütemények várták az asztalkán. - Annyira rég láttalak már titeket!

- Szerintem lassan van egy hónapja, nem? - fordult felém Hazel, hogy megerősítsem az állításában. Lelkesen bólogattam hozzá, mikor feltűnt Hazel kezében az ajándék. A fejemmel ráböktem, és szerencsére vette is a lapot.

- Teljesen kiment a fejemből. Miának hoztuk őket, bár tény, hogy hihetetlen gyorsan kifogja nőni őket, de nem bírtam a boltban hagyni őket.

- Oh, igazán nem kellett volna - motyogta Sabine, Chris közben a lépcsőn lépdelt lefele egy apró kis csomaggal a kezében.

- Nézzétek ki ébredt fel - mosolygott, miközben leült mellénk a kanapéra Miával a kezében. Hazel a babaruhákról egyből a babára pillantott, és kérdőtekintettel nézett bátyjára és annak feleségére.

- Megfoghatom? - mindkét féltől kapott egy bólintást, majd óvatosan átvette Christől.

- Istenem, kisebb, mint gondoltam - mondta, mikor már Mia a karjaiban volt.

- Megfogod te is Niall? - fordult felém Sabine, mire Hazel felháborodva nézett rá.

- Hé, még csak most kaptam meg. Még kiélvezem, hogy ilyen apróság van a kezemben - mosolygott a kezében csöndesen figyelő babára.

- Majd később persze - válaszoltam mosolyogva Sabine kérdésére. - Amúgy csak azért nyugodt, mert még kómás az alvástól, vagy mindig ilyen?

- Még kómás, amúgy rendkívül eleven és hisztis - puszilta meg Mia buksiját Chris - Hisztis vagy, ugye kincsem?

Miután Hazel kibabázta magát, én voltam a soros, hogy megkapjam Miát. Hihetetlen milyen pici volt és mégis milyen hatalmas szemei voltak. Teljesen elbűvölt a kishölgy, így nem is figyeltem arra, amit a többiek mondtak. Csak a nevemre kaptam fel a fejem.

- Tessék? - néztem körbe.

- Azt mondtuk, hogy milyen jól áll a kezedben - kacsintott rám Hazel.

- Pontosan, lehet, hogy nektek is össze kéne hozni egy ilyen csöppséget - jelentette ki Chris, mire a saját nyálamat félrenyelve néztem rájuk vöröslő fejjel. Ránéztem Hazelre, hogy ő hogyan fogadta a kijelentést, és megnyugtatott a szinte ugyanolyan vörös arca.

- Azt hiszem még korai lenne - nyögtem ki szárazon, majd Miát átadva felálltam - Azt hiszem kimegyek levegőzni - mutattam a terasz felé. Még hallottam, ahogy a hátam mögött Sabine megdorgálta férjét, hogy kellemetlen helyzetbe hozott. Nem kicsit!

Pár perc friss levegőzés után már mentem volna vissza, de az ajtóban megjelent Chris.

- Nem baj, ha csatlakozom? - ült le mellém.

- A te teraszod - vigyorogtam rá.

- Gondoltam azért megkérdezem - vigyorodott el ő is. - Minden rendben van köztetek Hazellel?

- Persze, elég jól megvagyunk. Miért kérdezed? Ő mondott valamit?

- Nem, dehogyis  - rázta meg a fejét, majd végignézve a kerten újra megszólalt: - Csak olyan fura.

- Micsoda?

- Nem tudom. Ahogy viselkedtek. Valahogy nem látom, hogy... áh, hülyeség - motyogta inkább a cipőjének, mint sem nekem. - Végülis Hazel jól el van így is, tehát egy szavam nem lehet.

- Hogy így is? Nem igazán értelek.

- Hát nekem a kapcsolatotok inkább tűnik barátinak, mint egy szerelmes kapcsolatnak - nyögte ki végül.

- Valóban? - kérdeztem, mire Chris bólintott. Majd felállt, jelezvén, hogy menjünk be. Az ajtóban megfordultam: - Szeretem Hazelt - mondtam Chris szemeibe.

- Csak az nem mindegy, hogy hogyan Niall. Nem mindegy, hogy barátilag vagy tényleg szereted. Hogy esetleg letudnád-e élni vele az életed, vagy csak el vagy mellette, mint egy barát.

×

- Tündéri kislány, nem igaz? - kérdezte tőlem Hazel, mikor már elbúcsúzkodtunk Chriséktől és az autóba szálltunk be.

- De, nagyon édes - feleltem neki röviden.

- Min jár az a szöszi buksid Niall? Ilyen mufurc vagy, mióta kint beszéltetek Chrissel. Mondott valamit? - fordult hirtelen felém az anyósülésen.

- Dehogy, semmit - mosolyogtam rá - csak fáradt vagyok.

- Ne maradjak ma este? Pihenni szeretnél? - kérdezte rögtön és a combomra rakta a kezét.

- Maradj, szeretném, hogy maradj - simítottam végig a kézfején, és adtam az arcára egy puszit.

- Akkor jó - mosolyodott el - Megehetjük majd az isteni főztődet, amit tegnap kreáltál.

- Akarunk mi abból enni? - nevettem fel hirtelen, mikor eszembe jutott az előző nap.

- Igen, persze. Már miért ne akarnánk?

- Louis segített benne - Hazel arcát élvezet volt figyelni, amikor elhagyta a mondat a számat. A meglepődöttséget felváltotta a megrökönyödés.

- Akkor lehet, hogy mégsem akarunk .