Three

- Niall! Kelj fel! - böködte valaki a hasamat, morogva a hasamra fordultam és magamra húztam a paplant. - Az autóban aludhatsz, ha gondolod - próbálkozott tovább Hazel.

- Miért? Vezetsz? - dugtam ki a fejem a paplan alól. Hazel mellettem ült pizsamában, kissé kócos hajjal, ami kétségkívül jól állt neki.

- Ha most felkelsz, igen - vigyorodott el, majd látva hezitálásom lekapta rólam a paplant és nevetve kiszaladt vele a szobából. Először úgy gondoltam nincs szükségem a takaróra, és próbáltam aludni anélkül, de hamar rákellett jönnöm, hogy nem fog menni. Így végül magamban somolyogva indultam Hazel után, hogy hadak útján visszaszerezzem a paplant.

A konyhában találtam meg, ahogy a reggelit készítette, közben a takarót maga köré tekerte.

- Most már nem feküdhetsz vissza - mosolygott rám, miközben az asztalhoz lépdelt, hogy lerakjon rá két tányért.

- Reménykedni még lehet - álltam mögé, és nyomtam egy puszit a hajára.

- Reménykedés helyett ülj le és egyél, mert utána indulunk - fordult velem szembe, és egy apró puszit nyomott a számra. Leültünk enni, és mint mindig Hazel isteni reggelit készített, de nem sokáig élvezhettem, mert sietősen kellett ennem, folyamatosan sietett. Nemsokára már az autóban ültünk mindketten, de ígéretéhez híven nem ő vezetett, kész harc ment az autó kulcsáért, végül egy jól irányzott bökéssel arrébb tessékeltem.

- Visszafele én vezetek - magyarázta az anyósülésen ülve, miközben a táska mélyére bújva keresett valamit.

- Mit keresel? - fordultam felé.

- Az ajándékot, amit Chriséknek viszünk. Úgy emlékszem ideraktam azokat a picuri babydollokat.

- Hazel, a hátsó ülésre raktuk - mosolyogtam idegességén. A bátyjához készültünk babalátogatóba, és még régebben megvettük a babaruhákat, amiket most Hazel hátrafordulva az ölébe vett.

Kihalászta az ajándéktasakból az apró ruhadarabokat.

- Olyan picik. Ha ezek jók rá, akkor ő is nagyon pici. Hát hogy lehet valaki ilyen kis apró? - motyogta, miközben visszahajtogatta a ruhákat.

- Anyudék is itt lesznek? - fordultam felé, mikor már leállítottam az autót Chrisék háza előtt.

- Előfordulhat - pattant ki az autóból, majd miután kiszálltam én is, belecsúsztatta kezét az enyémbe, és úgy sétáltunk az ajtóig - Azt mondták, hogy benéznek lehet. Ők már látták amúgy a kicsit.

×

- Hazel, Niall - sietett felénk Sabine, miután Chris beengedett minket. A nő mindkettőnket megölelgetett és leültetett a nappaliba, ahol sütemények várták az asztalkán. - Annyira rég láttalak már titeket!

- Szerintem lassan van egy hónapja, nem? - fordult felém Hazel, hogy megerősítsem az állításában. Lelkesen bólogattam hozzá, mikor feltűnt Hazel kezében az ajándék. A fejemmel ráböktem, és szerencsére vette is a lapot.

- Teljesen kiment a fejemből. Miának hoztuk őket, bár tény, hogy hihetetlen gyorsan kifogja nőni őket, de nem bírtam a boltban hagyni őket.

- Oh, igazán nem kellett volna - motyogta Sabine, Chris közben a lépcsőn lépdelt lefele egy apró kis csomaggal a kezében.

- Nézzétek ki ébredt fel - mosolygott, miközben leült mellénk a kanapéra Miával a kezében. Hazel a babaruhákról egyből a babára pillantott, és kérdőtekintettel nézett bátyjára és annak feleségére.

- Megfoghatom? - mindkét féltől kapott egy bólintást, majd óvatosan átvette Christől.

- Istenem, kisebb, mint gondoltam - mondta, mikor már Mia a karjaiban volt.

- Megfogod te is Niall? - fordult felém Sabine, mire Hazel felháborodva nézett rá.

- Hé, még csak most kaptam meg. Még kiélvezem, hogy ilyen apróság van a kezemben - mosolygott a kezében csöndesen figyelő babára.

- Majd később persze - válaszoltam mosolyogva Sabine kérdésére. - Amúgy csak azért nyugodt, mert még kómás az alvástól, vagy mindig ilyen?

- Még kómás, amúgy rendkívül eleven és hisztis - puszilta meg Mia buksiját Chris - Hisztis vagy, ugye kincsem?

Miután Hazel kibabázta magát, én voltam a soros, hogy megkapjam Miát. Hihetetlen milyen pici volt és mégis milyen hatalmas szemei voltak. Teljesen elbűvölt a kishölgy, így nem is figyeltem arra, amit a többiek mondtak. Csak a nevemre kaptam fel a fejem.

- Tessék? - néztem körbe.

- Azt mondtuk, hogy milyen jól áll a kezedben - kacsintott rám Hazel.

- Pontosan, lehet, hogy nektek is össze kéne hozni egy ilyen csöppséget - jelentette ki Chris, mire a saját nyálamat félrenyelve néztem rájuk vöröslő fejjel. Ránéztem Hazelre, hogy ő hogyan fogadta a kijelentést, és megnyugtatott a szinte ugyanolyan vörös arca.

- Azt hiszem még korai lenne - nyögtem ki szárazon, majd Miát átadva felálltam - Azt hiszem kimegyek levegőzni - mutattam a terasz felé. Még hallottam, ahogy a hátam mögött Sabine megdorgálta férjét, hogy kellemetlen helyzetbe hozott. Nem kicsit!

Pár perc friss levegőzés után már mentem volna vissza, de az ajtóban megjelent Chris.

- Nem baj, ha csatlakozom? - ült le mellém.

- A te teraszod - vigyorogtam rá.

- Gondoltam azért megkérdezem - vigyorodott el ő is. - Minden rendben van köztetek Hazellel?

- Persze, elég jól megvagyunk. Miért kérdezed? Ő mondott valamit?

- Nem, dehogyis  - rázta meg a fejét, majd végignézve a kerten újra megszólalt: - Csak olyan fura.

- Micsoda?

- Nem tudom. Ahogy viselkedtek. Valahogy nem látom, hogy... áh, hülyeség - motyogta inkább a cipőjének, mint sem nekem. - Végülis Hazel jól el van így is, tehát egy szavam nem lehet.

- Hogy így is? Nem igazán értelek.

- Hát nekem a kapcsolatotok inkább tűnik barátinak, mint egy szerelmes kapcsolatnak - nyögte ki végül.

- Valóban? - kérdeztem, mire Chris bólintott. Majd felállt, jelezvén, hogy menjünk be. Az ajtóban megfordultam: - Szeretem Hazelt - mondtam Chris szemeibe.

- Csak az nem mindegy, hogy hogyan Niall. Nem mindegy, hogy barátilag vagy tényleg szereted. Hogy esetleg letudnád-e élni vele az életed, vagy csak el vagy mellette, mint egy barát.

×

- Tündéri kislány, nem igaz? - kérdezte tőlem Hazel, mikor már elbúcsúzkodtunk Chriséktől és az autóba szálltunk be.

- De, nagyon édes - feleltem neki röviden.

- Min jár az a szöszi buksid Niall? Ilyen mufurc vagy, mióta kint beszéltetek Chrissel. Mondott valamit? - fordult hirtelen felém az anyósülésen.

- Dehogy, semmit - mosolyogtam rá - csak fáradt vagyok.

- Ne maradjak ma este? Pihenni szeretnél? - kérdezte rögtön és a combomra rakta a kezét.

- Maradj, szeretném, hogy maradj - simítottam végig a kézfején, és adtam az arcára egy puszit.

- Akkor jó - mosolyodott el - Megehetjük majd az isteni főztődet, amit tegnap kreáltál.

- Akarunk mi abból enni? - nevettem fel hirtelen, mikor eszembe jutott az előző nap.

- Igen, persze. Már miért ne akarnánk?

- Louis segített benne - Hazel arcát élvezet volt figyelni, amikor elhagyta a mondat a számat. A meglepődöttséget felváltotta a megrökönyödés.

- Akkor lehet, hogy mégsem akarunk .