Seven

Halihó! Picit késve, de megérkezett a 7. rész :) Reméljük tetszeni fog! :) És a következőt valószínűleg a nyuszi hozza! Csók: Lara és Pinkie
U.i: És köszönjük a kommenteket! És a feliratkozókat! Imádunk Titeket!
U.i2: Amit Niall mondd a vége felé(dőlt betűkkel írva), megtalálható EBBEN a videóban. (5:44-nél)

Niall

Több, mint egy hét telt el azóta, hogy voltam a válogatón, és akkor igent mondtak. Holnap kezdődik a tábor, ahol megfelelően kéne teljesíteni. De nem igazán érzem késznek magam rá, és arra sem, hogy itt hagyjam a családom és Faith-t. Faith tartja bennem a lelket. Ránéztem alvó alakjára, arcából kisöpörtem egy szőke tincset és megpusziltam. A mozdulatomra elkezdett mocorogni,majd felém fordulva kinyitotta szemeit.

- Mióta vagy fenn? -kérdezte, miközben hatalmasat nyújtózkodott.

- Nem rég keltem én is - nyomtam homlokára egy puszit, mire közelebb húzódott hozzám. Lehelete csiklandozta a nyakam.

- Megint amiatt izgulsz, igaz? - Nem válaszoltam neki. De így is tudta a választ. Felsóhajtva simogatni kezdtem a hátát.

- Niall - szuszogta, majd kezeinket összekulcsolta. - Már megbeszéltük nem? Elmész a táborba és amennyire csak tudsz, teljesítesz. Nem baj, ha nem sikerül, akkor majd megpróbálod később.Szóval megígéred nekem, hogy ma már nem és holnap sem idegeskedsz emiatt?

- Csak akkor, ha itt maradsz addig velem.

- El sem mennék innen - vigyorodott el.

- Annyira örülök, hogy itt vagy - mondtam, miközben belepusziltam a hajába. Csendesen feküdtünk az ágyban összebújva, csak a lélegzetét hallottam. Annyira megnyugtató volt mellette lenni, és érezni a mogyoróillatát. Eszembe jutott, hogy adtam neki a Nuts becenevet.

- Minek örülsz ennyire? - érdeklődött mosolyom tárgya iránt. Tovább mosolyogva megráztam a fejemet. Faith próbált mérges arcot vágni, de nem nagyon ment neki, amitől még szélesebb lett a mosolyom, ő pedig egyre kíváncsibb volt.

- Most tényleg nem mondod el?

- Nem ám - pusziltam meg, mire durcásan elfordult tőlem. A vállától indulva apró csókokat lehelgettem bőrére egészen a nyakáig, ahol felkuncogott és végre vissza fordult hozzám.

- Na mondd már Niall!

- Csak eszembe jutott, hogy kaptad a beceneved.

- Akkor tartottunk mogyoróevő-versenyt, nem? Olyan rég volt már, nem is emlékszem - nevetett fel.

- Én arra nem emlékszem. Csak, hogy valami mesét néztünk. Talán Scooby-doot.

- Dehogy! Abban az időszakomban azt nem szerettem - ült fel az ágyban. Mosollyal az arcán nézett az ablakon ki, közben hümmögve gondolkodott.

- Akkor volt az a korszakod, hogy Faith csak befonott hajjal mutatkozik?

- Igen - nevetett fel. Úgy tűnik emlékszik arra ő is, hogy engem kényszerített, hogy fonjam be a haját.

- Akaratos kislány voltál - jelentettem ki neki, mire gyöngyöző kacaja betöltötte az egész szobát.

- Kár tagadnom - bújt oda hozzám - Szerintem amúgy Tom és Jerryt néztünk. És te felháborító módon megdobtál mogyoróval!

- Te dobtál meg engem. Én enni akartam a mogyorót!

- Utána ehettél eleget - mondta, amire felállt a hátamon az összes szőr. Aznap este nem sokat voltam az ágyamban.

- Ne is mondd. Fogalmam sincs kinek az ötlete volt a verseny.

- A tied Niall. Az egész a te ötleted volt - nyújtotta ki felém a nyelvét.

- De legalább kaptál szép becenevet.

- Azért mert megnyertem egy mogyoróevő-versenyt. Micsoda elismerés! - kacagott fel velem együtt. A nevetésünket anya zavarta meg azzal, hogy vár már minket a reggeli.

×

A fürdőszobám előtt toporogva dörömböltem az ajtón, hátha Faith végre ki jön onnan.

- Faith, én is beszeretnék menni! Gyere már! - dőltem végül neki az ajtónak. Így erősen meglepődtem, amikor hirtelen kinyílt.

- Te komolyan befontad a hajad? - nevettem fel, amikor megláttam Nuts-ot kijönni. Még fiatalabbnak tűnt, mint eleve. A nyuszis pizsije miatt egészen hasonlított egy kislányhoz.

- Nem tetszik? - bigyesztette le ajkait, mire azon módon lecsaptam rá.

- Gyönyörű vagy - mondtam neki két csók között. Majd kislisszant karjaim közül, és elindult a ruhája felé.

- Elmentem akkor én is fürdeni - szóltam oda neki, mire felém fordulva aprót bólintott.

Pár perc múlva felöltözve léptem ki a fürdőből. Faith az ágyon ült és rám várt már. Odaléptem hozzá és egy apró puszit leheltem a szájára.

- Mehetünk?

- Persze - felelte, majd lehúzva magához, összeérintette a homlokainkat - Nem izgulsz, ugye?

- Dehogy! Inkább várom, hogy ott lehessek már - válaszoltam neki mosolyogva. Tényleg vártam már.. De az izgulós részben nem voltam biztos.

- Ez a beszéd, Niall!

Beszálltunk az autóba mindannyian, megint anya vitt minket, és ugyanúgy hátra száműztek engem. Már nem is próbáltam ellenkezni.

Viszont most az út sokkal vidámabban telt és próbáltam nem is gondolni arra, hogy mi lesz a táborban.

Anya megkönnyebbülten vezetett Faith mellett, nem kellett annyira aggodalmaskodnia miattam és emiatt néha-néha hálás pillantásokat vetett Faith-re.

Fel sem tűnt, hogy megálltunk, csak amikor már anyáék szóltak, hogy kikéne szállni.

- Ügyes leszel - szorította meg a kezem Faith, anya pedig egy csókot nyomott a fejemre. Én pedig elindultam a cuccaimmal.

×

Nem akartam elhinni. Vagyis mégis. Ha tovább jutok az talán hihetetlenebb lett volna. De megígértem Faith-nek, hogy erős leszek és nem omlok össze. De nem bírom tovább. A könnyeim megállíthatatlanul folytak az arcomon, ahogy elhagytam a színpadot. A műsorvezető és a kamerás is követett, ahogy próbáltam elsietni. Végül sikerült nekik megállítani, hogy kifaggassanak mit érzek.

- A legrosszabb dolog, ami történt velem az életben. Egy igenre vártam, de nemet mondtak - mondtam nehezen, majd bocsánatot kérve a pulcsimba temetkezve mentem tovább.

Kint Faith és anya állt, és döbbenten nézték, ahogy kijövök. Oda siettek mindketten hozzám, és én pedig egyszerre borultam mindkettejük nyakába. Nem igazán tudták hova tenni a viselkedésemet, éreztem, ahogy összenéztek a fejem fölött.

- Én annyira akartam ezt. Annyira igyekeztem - magyaráztam nekik, de mindketten csak csitítottak és nyugtatóan simogattak. Ott álltunk a terem közepén. A mellettünk lévő srácnál már ott volt a táskája, és indult már haza. Az ő szemei is könnyektől csillogtak.

- Bocsánat, te vagy Niall Horan? - kocogtatta meg a vállam az egyik producer. Az arcom megtörölve a pulcsimba, bólintottam. - Akkor gyere utánam.

Ránéztem anyáékra, akik a kezeikkel intettek, hogy menjek már. Ott hagyva őket a producer után mentem, és néhány srác csatlakozott közben még hozzánk.

Egy terembe vezettek minket, ahonnan ismételten szólítottak.

Újra a zsűri előtt álltam. Mellettem volt még négy srác és még egy nagyobb lány csoport. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lehet itt. Körbe-körbe nézegettem, hátha valaki tud többet, mint én. De a többiek arckifejezése is azt tükrözte, hogy nem tudják miért állunk itt.

Végül Simon kimondta. Továbbjutottunk, mint egy csapat. Hihetetlen boldognak éreztem magam. A mellettem álló sráccal egymás nyakába borultunk, akkor tűnt fel, hogy ugyanaz a srác volt, aki mellettem állt a táskájával. Majd hirtelen a másik három fiú is csatlakozott a hatalmas ölelésbe. 

Six

Niall

Hazel csodálkozó tekintettel nézett rám, a szája elnyílt és a lába is lecsúszott a kesztyűtartóról. Kíváncsian figyeltem, hogy mit fog mondani. A várakozásomat a hátunk mögött lévő autós dudálása zavarta meg. Felpillantottam a lámpára és az zölden világított a szemembe, így gázt adva elindultam.

Vezetés közben néha-néha Hazelre pillantottam, hátha mutat valami jelet arra, hogy válaszol, de ez nem nagyon valósult meg.

Végig csendben mentünk, még akkor sem szólaltunk meg, amikor beálltam a garázsba.

Ahogy sétáltunk az ajtóhoz, figyeltem fel arra, hogy Hazel cipője a kezében van és mezítláb lépdel mellettem.

- Fel fogsz fázni - jegyeztem meg neki a lábára mutatva, mire hirtelen megfordult, én pedig neki ütköztem.

- Nem baj, ha együtt lakunk, csak ápolsz, nem?- nézett rám, miközben kezeit a nyakam köré fonta. Ajkain hatalmas mosoly ült és a szemei is huncutul csillogtak.

- Ilyen frappáns kérdéssel akartál válaszolni, igaz? - döntöttem az övének a homlokom, mire ő bólintott. - Tényleg fel fogsz fázni.

- Beviszel? - kérdezte, miközben a hajtincseimmel játszott. Nem válaszoltam a kérdésére, hanem a combjai alá nyúltam, és felemeltem, mire az ő ajkait egy apró sikoly hagyta el és szorosabbra fűzte karjait a nyakam körül. Lábait rákulcsolta a derekamra és így vittem be a házba.

- Várj, így az ajtót azt nem tudom becsukni - motyogtam a nyakába, miközben nehezen megoldottam azt, hogy bemenjünk. Hazel lábait lerakta a talajra, de a kezeivel nem engedett el. Miután sikeresen végrehajtottam a műveletsort, Hazel várakozóan nézett rám, s az ajkába harapott. Nem bírtam és nem is akartam türtőztetni magam. Nekidöntöttem Hazelt az immáron bezárt ajtónak, és hevesen csókolni kezdtem. Szerettem, ahogy az érintéseimmel apró nyögéseket váltok ki Hazelből. Újból megemeltem, és felvittem a szobába, miközben ajkaimmal a nyakát harapdáltam, ő pedig a hajammal játszott.

Gyengéden lefektettem az ágyra, és pár pillanatig tétovázva néztem rá. A szemei csillogtak a vágytól és egy halk sóhajjal tudatta velem, hogy hajoljak végre le hozzá. A felsőmet levéve magamról hajoltam fölé, hogy miközben róla is lehámoztam a zavaró ruhát, hogy gyengéd csókokkal hintsem be a testét. Hazel ujjai a hátamat szántották és néha-néha beletúrtak a pici ujjak a hajamba.

A szobát hamarosan elöntötte a forró, fülledt levegő és kéjes egybeolvadó nyögéseink.

×

A hatalmas ruhakupac mögül Hazel ki sem látszott. A háta mögött már így is volt két valamennyivel kisebb kupac, amikhez néha dobott egy újabb ruhát. Érdeklődve figyeltem, miközben lentről fura zajok érkeztek. Hazel szülei is most pakolnak, úgy gondolták a sokkoló hír után, hogy a lányuk elköltözik, rájuk fér egy kis pihenés. Így a fiúkat áthívtam, hogy ne terheljük a szülőket a pakolással. Lehet nem kellett volna így a hangokból ítélve.

- Hazel, ne menjünk le megnézni, hogy mit csinálnak? - kérdeztem tőle, mire felém fordult. Haja szanaszét állt és az arca kipirosodott. Már tegnap elkezdtük a pakolást, és az összes cuccát a ruhákon kívül bedobozoltuk, azokat vitték most a fiúk. Mára pedig a ruhák maradtak. Csak tudnám mit válogat...

- Mindjárt, csak ezt még be akarom fejezni - felelt, majd visszafordult a kupac felé.

- Amúgy miért válogatod ki?

- Amikre nincs szükségem azt odaadom valamelyik gyermeksegítő szervezetnek.

Reagálni se volt időm, mert kirobbant a szoba ajtó. Harry esett be rajta, és landolt a földön. Vigyorogva felállt és a kezében lévő dolgot meglengette.

- Haz baby, szeretném ezt egyszer rajtad látni - mondta kaján vigyorral. Ráfókuszáltam a tárgyra és döbbenten tapasztaltam, hogy Hazel egyik csipkés alsóneműjét tartja a kezében.

Hazel arca pipacsvörös lett hirtelen, és csak tátotta a száját hang nem jött ki rajta. Harry ajkai erre még szélesebbre húzódtak, ameddig meg nem látta az arckifejezésemet. A vigyor lehervadt az arcáról, sarkon fordult és kiviharzott a szobából. A bugyival együtt.

- Menjünk le - mondta gyorsan, és azzal a lendülettel felpattant és ki is ment.

- Harry, rakd már le azt! - hallottam Liam hangját, mikor leértem én is a nappaliba. A göndör hajú barátom még mindig vidoran rohangált a kezében a ruhadarabbal. A többiek már nem is próbálták elvenni tőle, csak Liam akarta fegyelmezni. Végül megunva a játékot Hazel kezébe nyomta, miközben rá kacsintott. A barátnőm elpirulva fordult el tőle, én pedig tátott szájjal figyeltem a jelenetet.

- Na végre - sóhajtott fel Liam, és oldalba bökve Harryt, elindult, hogy kivigye az autóba a dobozt, amit fogott. Odalépdeltem Hazelhez, miközben a többi fiú is Liam után sietett. Átkaroltam hátulról és az államat a vállán támasztottam meg.

- Mi volt ez az előbb? - próbáltam kedvesen megtudakolni tőle, s közben belefújtam a nyakába.

- Csak... csak Harry - Szerettem volna, ha tovább kérdezősködhettem volna a dologról, de a nappali ismét megtelt a fiúk hangjával. Egymás után hordozgatták a dobozokat a segítségemmel együtt, Hazel pedig felment, hogy a ruháit tovább válogassa.

×

Este fáradtan dőltünk be az ágyba. Az ágyunkba. Érdekes ezt mondani. Alig fél órája végeztünk, és úgy döntöttünk, hogy már semmit se fogunk csinálni. Az ágy pedig csábítóan hívogatott mindkettőnket.

Hazel hirtelen felém fordult és felkönyökölt az ágyon.

- Holnap áthozom Mandarint is - Mandarin. A kutya. Teljesen kiment a fejemből a kutyája. Szerintem feltűnt neki is, mivel nevetve figyelt engem.

- Elfelejtetted, igaz? - söpört ki egy tincset a hajamból.

- Teljesen, ne haragudj - motyogtam neki. - És ő is itt fog lakni velünk?

- Hát elég valószínű.

- Nem maradhatna anyukádéknál? - vigyorogtam rá, de Hazel fújtatva rám nézett.

- Nem! - ellenkezett velem, mire még szélesebb lett a vigyorom.

- Akkor győzz meg róla.

Hazel átvetette a lábát rajtam és lovagló ülésben rám ült, majd lehajolt, hogy ajkait az enyémekre illessze.

- Azt hiszem ez egy meggyőző érv lesz.

- Az biztos - mosolygott bele a csókunkba. A csókot a Hazel telefonjának csörgése szakította meg. Óvatosan lemászott rólam, és mosolyogva felvette a készüléket. A plafont nézve hallgattam, ahogy a bátyjával beszél. Vidám hangon ecsetelte neki a beköltözését és közben fel-alá járkált a szobába. Néha-néha rápillantottam, és elmosolyodtam, hogy milyen lelkesedéssel mesél. Észre se vettem, hogy mikor rakta le a telefont és jelent meg mellettem vigyorogva.

- Chrisék az üdvözletüket küldik. És kérdezték, hogy mikor látogathatnak meg minket. Itt. Felfogtad, hogy hm hozzánk jönnek el? Ahol ketten lakunk?

- Vagyis hárman, ha holnap elmegyünk a kutyádért - kotyogtam közbe a beszédébe.

- Tehát akkor már meg se kell győzzelek? - A mondatára felnevettem, majd eldöntve őt az ágyon fölé hajoltam.

- Azt azért nem mondanám - Majd megcsókoltam.

×

Mandarin egy hatalmas kutya. Amivel nem is lenne gond, ha ilyen unalmas kutya lenne, aki egész nap fekszik és élvezi, ha a gazdija simogatja. De Mandarin egy igen aktív kutya, akit szerintem le se lehetne lőni, annyira elemében van mindig.

Vidáman döntött le a lábamról, amikor megérkeztünk a házhoz.

- Mandarin... Mandarin! - hívogatta Hazel, de teljesen hiába. Végig lett nyalva az arcom, amit nem igazán jutalmaztam, de mégis nevetésre késztetett. Végül nagy nehezen lemászott rólam, és a gazdiját vette célba, akinél kétszer nagyobb volt szerintem.

- Azt hiszem kicsit lelkes - motyogta Hazel, miután Mandarin végképp lenyugodott és csak mellettünk csóválta a farkát.

- Csak egy kicsit - vigyorogtam rá. - Jól van, pajtás, remélem tetszeni fog az új otthonod - hajoltam le a kutyához, aki erre a mozdulatra kidőlt és várta, hogy simogassam a pocakját.

- Szerintem nem lesz gondja az új hellyel - guggolt le Hazel Mandarin mellé, hogy ő is meg dögönyözze.

- Remélem is, vagy győzködhetsz rendesen, hogy maradjon - vigyorogtam rá.

- Mostanában nagyon túl van fűtve Mr. Horan.

- És talán nem élvezi, Ms. Henderson? - kérdeztem vissza kacéran.

- Azt nem mondtam - kacsintott rám, majd rárakva a pórázt Mandarinra az autóig sétált vele. Vidáman siettem utánuk. 

Five

Halihó! Nagyon szomorúak vagyunk, hogy az égvilágon semmilyen visszajelzés nem jött egyetlen fejezethez sem. Így nem tudjuk eldönteni, hogy érdekel-e Titeket egyáltalán. Nagyon örülnénk, hogyha egy aprócska kis komment jönne, vagy bármi.

Mindenesetre itt van az ötödik fejezet. Kellemes Olvasást!

Niall

Hazel már több, mint háromnegyed órája bent van a fürdőszobában, és én az ágyamon ülve vártam rá. Pár percig idegesen doboltam a lábaimon, majd felálltam és bekopogtam hozzá.

- Mindjárt megyek - hallottam bentről az idegesnek tűnő hangját. - Tényleg mindjárt, csak..

A mondatát nem fejezte be, hanem hirtelen elhallgatott. Értetlenkedve nyitottam be a fürdőmbe, ahol Hazel a kád szélén ült már a ruhájában, így nem értettem miért nem jött már ki.

- Kész vagy? - Hazel tágra nyílt tekintettel nézett rám. Hirtelen azt hittem, hogy valami baj van. Odasétáltam mellé és leguggoltam hozzá. Kezeimet a fedetlen combjaira tettem. - Gond van?

- Ki fogsz nevetni - mondta egyszerűen, miközben kezével a haját birizgálta.

- Dehogy foglak - simogattam nyugtatólag, mire ő nagyot sóhajtva elmondta a problémáját.

- Félek.. - mondta végül.

- Mitől? - kérdeztem, miközben a haját a füle mögé tűrtem. - Nem fog senki megenni, tudják, hogy hozzám tartozol.

- Tudom, de eddig olyan jó volt, hogy a háttérbe szorultam.

- Ideje, hogy megcsodálják a barátnőmet - mosolyogtam rá, és megpusziltam.

- Már tudják ki vagyok, nem elég az?

- Nem, azt szeretném, hogy a barátnőm elkísérjen a díjátadóra és lássam mosolyogni - Hazel kissé túllelkesen reagált a szavaimra és nagy lendülettel a nyakamba borult.

- Jó, összeszedem magam és egy fél percen belül kész vagyok - tolt ki az ajtón, miután mindketten felálltunk a földről.

Kitessékelésem után leültem újra az ágyamra, és mosolyogva jutott eszembe, hogy amikor Hazel neve először jelent meg az újságokban, akkor mennyire megijedt. Akkor mondjuk a kanapén ülve simogattam a hátát, hogy megnyugtassam.

- Kész vagyok - jött ki végül sugárzó mosollyal, majd tovább is libbent anélkül, hogy végig nézhettem volna rajta. Sietős léptekkel mentem utána, hogy megnézhessem. Ő viszont a koktélruhájában a konyhába ment, hogy szendvicset készítsen.

- Éhes vagy? - lepődtem meg, amikor nekilátott.

- Én nem, de te igen - fordult felém, majd a székre mutatott, hogy üljek le. Ez a lány tünemény. Meg sem érdemlem.

Rámosolyogtam, amikor elém tett két szendvicset, ő pedig leült velem szemben.

- Nagyon csinos vagy - dicsértem meg, mire apró piros folt jelent meg az arcán. Mosolyogva nyugtáztam a sikeremet, majd beleharaptam a szendvicsbe.

×

Végül igen sietősen hagytuk el a házat, mivel késésben voltunk. De ez legalább elterelte Hazel figyelmét, hogy hova is megyünk.

Villámgyorsan száguldottunk végig az autópályán és szálltunk ki az aréna előtt. Hatalmas tömeg volt már ott, így szorosan ráfontam az ujjaimat Hazel csuklójára és behúztam az ajtón. Nyújtózkodva kerestem a csapat tagjait, majd végül Hazel mutatta, hogy az egyik asztalnál ülnek és mosolyogva integetnek. Elindultunk oda hozzájuk és miután mindenkit köszöntöttünk, leültünk.

- Haz baby, hogy ízlett a csodás vacsora? - fordult Louis egyből felé.

- Nem evett belőle - válaszoltam helyette, mire Louis felháborodottan kapkodta a tekintetét rajtunk.

- Kórházban voltunk - folytatta Hazel - Megakartam kóstolni tényleg - nyugtatta Louist, aki igen szomorú lett a hírtől, hogy Hazel nem evett a kajából. A többieket viszont jobban érdekelte a kórházas sztori.

- Mi történt? - kérdezte Liam egyből. Hazellel összemosolyogtunk, majd biccentettem egyet, hogy mondja ő nyugodtan.

- Mogyoróallergiám van, és Niallel mogyorós sütit ettünk. Így miután csodásan feldagadt az arcom, bevitt a kórházba.

Louis abbahagyva a siránkozását felkapta a fejét.

- Honnan ismerős nekem ez a mogyorós dolog? - nézett körbe, de mindenki kérdőn nézett rá. Csak tőlem kapott szúrós pillantást.

- Szerintem sehonnan, Louis - mondtam gyorsan, mire Hazel érdeklődve pislantott rám. Eresztettem egy apró mosolyt, majd Harryhez fordultam, hogy beszélgessek vele.

Fél füllel hallottam, hogy Eleanor kedveskedve érdeklődik Hazel hogyléte iránt. Utána nem is nagyon figyeltem a beszélgetésükre, próbáltam inkább Harry szavaira koncentrálni.

- Hazel ma nagyon csinos - jegyezte meg a göndör hajú barátom a barátnőmre nézve. - Teljesen ki van virulva.

- Igen, pedig nem igazán akart jönni - feleltem neki, mire érdeklődve nézett.

- Hogy-hogy?

- Nem tudom, valahogy nem szereti a nyilvánosságot. Amikor először hozták le az újságok a képeinket, napokig nem ment az utcára.

- Ez érdekes, pedig rá egy rossz szó sem volt eddig. Lehet azért nem bántják, mert a pici ír manó barátnője, és biztos olyan aranyos és imádnivaló, mint te - nevetett Harry.

- Nem vagy normális - nevettem vele együtt - Szerinted amúgy mekkora esélyünk van ma nyerni?

- Szerintem elég nagy. És ennek nagyon örülök. Kár, hogy egyedül ünneplek majd este.

- Már miért ünnepelnél egyedül? - néztem rá kérdőn. - Hisz itt vagyunk mindannyian.

- Jó, de mind hazamentek. Ti ketten Hazellel meg mindenki más is.

- Mit csinálunk mi? - kapta fel a fejét a nevére Hazel és fordult oda hozzánk.

- Haza megyünk - jelentettem ki egyszerűen, mire Hazel arcán hatalmas mosoly terült el.

- Miért összeköltöztünk? - vigyorgott rám. Harry is elvigyorodott és úgy nézett rám. Próbáltam egyikőjükre sem nézni és úgy válaszolni.

- Öhm.. szóval izé - nyökögtem össze-vissza - Ezt majd otthon megbeszéljük.

- Otthon, mi? - kérdezte Hazel továbbra is vigyorogva, mit sem sejtve arról, hogy mennyire nem szeretnék erről beszélni.

- Valld be Niall, hogy összeakarsz költözni Hazellel, hisz süt a szavaidból - mondta Harry.

- Én - kezdtem a mondatot, de tekintetem akaratlanul is Hazel arcára ugrott. Ajkai hatalmas mosolyra húzódtak és szemei csillogtak. Nem akartam megbántani, így nem tudtam, hogy mit mondjak. Akartam, hogy velem legyen mindig, de mégsem tudtam ezt kifejezni.

Végül Hazel nyugtatóan a kezeimre rakta a kezét és végigsimított rajta párszor. Közelebb hajolt és egy apró csókot lehelt az ajkaimra, megkönnyítve így a helyzetemet.

Liam heves integetése szakított minket félbe, miszerint kezdődik a hivatalos ünnepség. Harry elmondása szerint a mi kategóriánk az egyik legutolsó. Türelmesen hallgattuk végig, hogy melyik díjat ki nyerte és néhány győztesnél lelkesen tapsoltunk.

Amikor elérkezett a mi időnk, Hazel görcsösen szorította meg a kezemet. Örültem, hogy itt van velem, és egy apró mosollyal megajándékoztam.

Lelkesen pattantunk fel mindannyian az asztalunknál, amikor elhangzott a kijelentés a házigazda szájából, hogy a One direction nyert.

Egymás után libasorban vonultunk fel a színpadra, hogy átvegyük a díjat. Nem akartam elhinni, hogy ismét nyertünk.

×

Hazafele az autóban Hazelt le se lehetett lőni. Vigyorogva nézett hol rám, hol pedig ki az ablakon.

- Annyira örülök nektek! - mondta mosolyogva, mikor kibontotta a haját és a tincsei lágyan omlottak le a vállán. Valóban elképesztően szép volt ma.

- Te elhiszed, hogy megint nyertünk? - kérdeztem tőle vigyorogva, mire megrázta a fejét.

- Még szoknom kell a gondolatot. Azt hiszem nyugodtan elmondhatjátok magatokról, hogy ti vagytok a legsikeresebb banda - mondta vidáman, miközben lábait felrakta a kesztyűtartóra.

- Amúgy megint nem én vezetek - jegyezte meg, mikor megálltam a piros lámpánál, de nem igazán figyeltem rá. Befurakodott a gondolataim közé, hogy miről beszélgettünk a díjátadón. Ránéztem, miközben ő a ruhája szélével játszadozott. Rá kellett jönnöm, hogy semmi rossz nem lesz abból, hogy mindig vele vagyok.

- Költözzünk össze.

Four

Niall

Faith kacagva szaladt előttem, és minden második lépésénél hátrafordult, hogy megnézze meg vagyok-e még. Az utca az ő nevetésétől visszhangzott, ami roppant nagy mosolyt csalt az arcomra.

- Gyere már Niall! Lemaradunk a legizgibb részről - szaladt továbbra is, és a hajtincsei vidáman táncoltak arca körül.

Végül megadva magam nevetve futottam utána, és amint utolértem karjaim a dereka köré fontam és egy apró puszit nyomtam az arcára.

- Egy utcabál már izgis, nincs külön izgibb rész, Nuts - magyaráztam, miközben arcomat a nyakhajlatába fúrtam.

- Jól van, Mr. Okostojás, de azért menjünk - fogta meg a kezemet és kezdett el rángatni.

- Mikor tanulod meg, hogy én vagyok az erősebb? - rántottam hirtelen magamhoz, amitől egy apró sikoly hagyta el a száját. Megadóan simult a karjaimba és fejét a mellkasomnak döntötte.

- Hát már ideje lenne - motyogta, majd hirtelen mozdulattal mindkét kezével belém csípett, amitől reflexszerűen megugrottam -, hogy te megtanuld, hogy kicsi a bors, de erős.

És ismét elkezdett futni. 

×

Az utcabál valóban izgalmas volt. Hatalmas színforgatag, ahol mindenki táncolt. Ahogy beljebb sétáltunk a tömegben, feltűnt néhány ismerős arc, akik meglepve tekintgettek az összekulcsolt kezeinkre. Faith csillogó szőke haja, és fehér ruhája nagyon eltért a színes emberektől, de nem sokáig. Néhány srác színes porokkal bombázott mindenkit, így Faith hamarosan a szivárvány minden színében  pompázott. Meglepődöttségében még a száját is nyitva hagyta, ami engem nevetésre késztette, és így Faith keze kicsúszott az enyémből.

- Szóval viccesnek tartod Horan? - közeledett felém vészesen. Szemei összeszűkültek és ajkai ördögi vigyorra húzódtak. Automatikusan hátráltam volna, de beleütköztem valaki másba, Faith pedig egyre közelebb jött hozzám. Maszatos kezével végigkent mindenhol és a hajamba is beletúrta a port.

- Nagyon csinos lettél - nyugtázta munkáját, miután hátrébb lépett tőlem.

- Úgy gondolod? - nevettem fel, mire közelebb jött hozzám. Átöleltem és mohón kaptam ajkai után. Az ujjai újra beletúrtak a hajamba, ámde most játszott a hajtincsekkel.  Nem bírtam betelni vele, ajkai mézédesek voltak.

Végül a levegőhiány miatt voltunk kénytelenek elválni, homlokainkat összeérintettük és úgy figyeltük a másik rezdüléseit. Faith arca kipirult és szemei huncutul csillogtak.

Úgy éreztem mondanom kell neki valamit, valami fontosat. Egy bizonyos valamit. Már nyitottam a számat, hogy megtegyem, de rútul megszakítottak.

- Nicsak, öcsi, titeket is látni. Az ilyen ügyeket otthon kell rendezni - hallottam magam mellett Greg hangját. Faith mérgesen fordult a bátyjám felé.

- Néha akkora tapló vagy, Greg - mondta egyszerűen, amivel teljesen egyetértettem. Greg végül szó nélkül tovább állt, mi pedig megfogva egymás kezét haladtunk a tömeggel.

Faith eleinte energikusan lépkedett mellettem, majd egyre alább hagyott a lelkesedése és arckifejezése is egyre bágyadtabb lett és jóval laposabbakat pislogott.

Az egyik hosszabb pislogásnál megállítottam: - Ne menjünk már haza, Nuts?

- Miért? Fáradt vagy? - kérdezett vissza, miközben elbűvölő mosolyt varázsolt arcára.

- Talán egy kicsit, de te nem?

- Nem, egyáltalán nem - rázta meg hevesen a fejét, és vett közben egy mély levegőt - De azért hazamehetünk, éhes vagyok.

- És még anya nekem mondja, hogy sokat eszek - nevetve karoltam át Faith-t és húztam ki a tömegből, hogy elinduljunk végül hozzájuk. Ott töltjük a mai estét, holnap pedig nálunk.

Faith anyja amikor meglátott minket talpig színesen, kisebb szívrohamot élt át és azonnal elküldött minket zuhanyozni. Amíg vártam Nuts-ra, hogy végezzen. Körbenéztem a szobájában, ezerszer jártam már itt, de mégsem vonzott annyira, mint most.

A falak telis-tele voltak fényképekkel, és a legtöbbről a saját arcképem nézett vissza. találtam egy olyat is, amikor épp aludtam a kép készültekor. A legfelső képen ketten voltunk. Szerintem két évvel ezelőtti karácsonyi kép,  amin mindketten karácsonyi kötött pulcsiban feszítettünk csücsörítve a kamerába. Mosolyogva tovább álltam, hogy a könyveit is felfedezzem. Jóval több könyvet olvasott , mint én. Kivettem az egyik érdekesnek tűnő könyvet a többi közül, azzal a lendülettel leesett valami a földre. Lehajoltam érte, és mosolyogva vettem tudomásul, hogy a képet még én készítettem Faithről és meg is tartottam magamnak. Apró mosoly ült ajkain, és tekintete tele volt élettel. Imádtam ezt a képet, de úgy látszik ellopta tőlem. A zsebemből kihalásztam a pénztárcám és beleraktam a képet.

A mozdulatsor végén nyílt a fürdőajtó, és lépett ki Faith törülközőben.

- Mehetsz - nyomott egy puszit az arcomra, majd adott egy apró lökést, hogy elinduljak.

Pár perc alatt makulátlan tiszta lettem, és mentem is ki Nutshoz. Ő már az ágyon feküdt és valami érdekfeszítő műsort nézett. Amint kiléptem az ajtón, felém fordult és ragyogó mosollyal ajándékozott meg. Lefeküdtem mellé és belecsókoltam a nyakába.

- Nagyon jó illatod van - somolygott Faith. - Én amúgy nagyon jól éreztem magam. tetszettek ezek a színes izék.

- Gyönyörűen kitudod fejezni magad.

- Most miért? Érted így is, nem?  - kérdezte nevetve, miközben ráült a lábaimra.

- Érteni értem, csak gondoltam megdicsérem a beszédkészséged - A szőke hajtincseivel játszottam, amik lágyan omlottak le a vállán, így angyali arcot keretezve neki. Mosolyogva végigdőlt rajtam és apró puszit kaptam a számra, amit rögtön csókká fordítottam. Imádtam ízlelgetni az ajkait, és közben érezni a szívverését, ami mindig hevesebb lett. Szerettem, hogy  rakoncátlan hajtincsei néha megzavartak minket, s hogy ilyenkor nevetve söpörtük ki mindketten az arcából.

Miután ajkaink elváltak, mosolyogva figyelt engem. Majd hirtelen elkezdett kuncogni.

- Mr. Horan, itt még színesnek tetszik lenni.

- És mondja kedves, nem törölné esetleg le? - vontam kérdőre, miközben puszikkal halmoztam el az arcát.

- Így nem igazán megy - jegyezte meg, amikor elértem a fülének a csiklandós részéhez.

- Akkor azt hiszem meg kell tanulnom élnem ezzel a színes folttal -  motyogtam neki, amikor a fülét is behintettem puszival. Kuncogva gurult le rólam és helyezkedett el kényelmesen mellettem.

- Olyan bolond vagy - ütött meg játékosan.

- A szerelem azzá tesz. Teljesen elveszed az eszem - hajoltam fölé, hogy egy apró csókot csenjek tőle.

- Mert az vagy? - kérdezte, én pedig értetlenül tekintettem rá.

- Micsoda?

- Hát szerelmes - felelte egyszerűen és kíváncsian várva a válaszomat. Azt hittem könnyebben kitudom mondani, de rákellett döbbennem, hogy nehéz.. Faith a tekintetem fürkészte, hogy megtudjon belőle valamit.

- Az vagyok - suttogtam halkan a fülébe - Szeretlek Faith.

Először nem válaszolt, hanem csendesen befészkelődött hozzám. Kezét a mellkasomra tette, és úgy nézett rám.

- Szeretem érezni a szívdobbanásaidat. Mindig elgondolkodom, hogy mit mondhat a szíved, mert olyan mintha mondani akar valamit. Mintha valamiért dobogna. Mint az enyém. Az enyém miattad dobog Niall.