Six

Niall

Hazel csodálkozó tekintettel nézett rám, a szája elnyílt és a lába is lecsúszott a kesztyűtartóról. Kíváncsian figyeltem, hogy mit fog mondani. A várakozásomat a hátunk mögött lévő autós dudálása zavarta meg. Felpillantottam a lámpára és az zölden világított a szemembe, így gázt adva elindultam.

Vezetés közben néha-néha Hazelre pillantottam, hátha mutat valami jelet arra, hogy válaszol, de ez nem nagyon valósult meg.

Végig csendben mentünk, még akkor sem szólaltunk meg, amikor beálltam a garázsba.

Ahogy sétáltunk az ajtóhoz, figyeltem fel arra, hogy Hazel cipője a kezében van és mezítláb lépdel mellettem.

- Fel fogsz fázni - jegyeztem meg neki a lábára mutatva, mire hirtelen megfordult, én pedig neki ütköztem.

- Nem baj, ha együtt lakunk, csak ápolsz, nem?- nézett rám, miközben kezeit a nyakam köré fonta. Ajkain hatalmas mosoly ült és a szemei is huncutul csillogtak.

- Ilyen frappáns kérdéssel akartál válaszolni, igaz? - döntöttem az övének a homlokom, mire ő bólintott. - Tényleg fel fogsz fázni.

- Beviszel? - kérdezte, miközben a hajtincseimmel játszott. Nem válaszoltam a kérdésére, hanem a combjai alá nyúltam, és felemeltem, mire az ő ajkait egy apró sikoly hagyta el és szorosabbra fűzte karjait a nyakam körül. Lábait rákulcsolta a derekamra és így vittem be a házba.

- Várj, így az ajtót azt nem tudom becsukni - motyogtam a nyakába, miközben nehezen megoldottam azt, hogy bemenjünk. Hazel lábait lerakta a talajra, de a kezeivel nem engedett el. Miután sikeresen végrehajtottam a műveletsort, Hazel várakozóan nézett rám, s az ajkába harapott. Nem bírtam és nem is akartam türtőztetni magam. Nekidöntöttem Hazelt az immáron bezárt ajtónak, és hevesen csókolni kezdtem. Szerettem, ahogy az érintéseimmel apró nyögéseket váltok ki Hazelből. Újból megemeltem, és felvittem a szobába, miközben ajkaimmal a nyakát harapdáltam, ő pedig a hajammal játszott.

Gyengéden lefektettem az ágyra, és pár pillanatig tétovázva néztem rá. A szemei csillogtak a vágytól és egy halk sóhajjal tudatta velem, hogy hajoljak végre le hozzá. A felsőmet levéve magamról hajoltam fölé, hogy miközben róla is lehámoztam a zavaró ruhát, hogy gyengéd csókokkal hintsem be a testét. Hazel ujjai a hátamat szántották és néha-néha beletúrtak a pici ujjak a hajamba.

A szobát hamarosan elöntötte a forró, fülledt levegő és kéjes egybeolvadó nyögéseink.

×

A hatalmas ruhakupac mögül Hazel ki sem látszott. A háta mögött már így is volt két valamennyivel kisebb kupac, amikhez néha dobott egy újabb ruhát. Érdeklődve figyeltem, miközben lentről fura zajok érkeztek. Hazel szülei is most pakolnak, úgy gondolták a sokkoló hír után, hogy a lányuk elköltözik, rájuk fér egy kis pihenés. Így a fiúkat áthívtam, hogy ne terheljük a szülőket a pakolással. Lehet nem kellett volna így a hangokból ítélve.

- Hazel, ne menjünk le megnézni, hogy mit csinálnak? - kérdeztem tőle, mire felém fordult. Haja szanaszét állt és az arca kipirosodott. Már tegnap elkezdtük a pakolást, és az összes cuccát a ruhákon kívül bedobozoltuk, azokat vitték most a fiúk. Mára pedig a ruhák maradtak. Csak tudnám mit válogat...

- Mindjárt, csak ezt még be akarom fejezni - felelt, majd visszafordult a kupac felé.

- Amúgy miért válogatod ki?

- Amikre nincs szükségem azt odaadom valamelyik gyermeksegítő szervezetnek.

Reagálni se volt időm, mert kirobbant a szoba ajtó. Harry esett be rajta, és landolt a földön. Vigyorogva felállt és a kezében lévő dolgot meglengette.

- Haz baby, szeretném ezt egyszer rajtad látni - mondta kaján vigyorral. Ráfókuszáltam a tárgyra és döbbenten tapasztaltam, hogy Hazel egyik csipkés alsóneműjét tartja a kezében.

Hazel arca pipacsvörös lett hirtelen, és csak tátotta a száját hang nem jött ki rajta. Harry ajkai erre még szélesebbre húzódtak, ameddig meg nem látta az arckifejezésemet. A vigyor lehervadt az arcáról, sarkon fordult és kiviharzott a szobából. A bugyival együtt.

- Menjünk le - mondta gyorsan, és azzal a lendülettel felpattant és ki is ment.

- Harry, rakd már le azt! - hallottam Liam hangját, mikor leértem én is a nappaliba. A göndör hajú barátom még mindig vidoran rohangált a kezében a ruhadarabbal. A többiek már nem is próbálták elvenni tőle, csak Liam akarta fegyelmezni. Végül megunva a játékot Hazel kezébe nyomta, miközben rá kacsintott. A barátnőm elpirulva fordult el tőle, én pedig tátott szájjal figyeltem a jelenetet.

- Na végre - sóhajtott fel Liam, és oldalba bökve Harryt, elindult, hogy kivigye az autóba a dobozt, amit fogott. Odalépdeltem Hazelhez, miközben a többi fiú is Liam után sietett. Átkaroltam hátulról és az államat a vállán támasztottam meg.

- Mi volt ez az előbb? - próbáltam kedvesen megtudakolni tőle, s közben belefújtam a nyakába.

- Csak... csak Harry - Szerettem volna, ha tovább kérdezősködhettem volna a dologról, de a nappali ismét megtelt a fiúk hangjával. Egymás után hordozgatták a dobozokat a segítségemmel együtt, Hazel pedig felment, hogy a ruháit tovább válogassa.

×

Este fáradtan dőltünk be az ágyba. Az ágyunkba. Érdekes ezt mondani. Alig fél órája végeztünk, és úgy döntöttünk, hogy már semmit se fogunk csinálni. Az ágy pedig csábítóan hívogatott mindkettőnket.

Hazel hirtelen felém fordult és felkönyökölt az ágyon.

- Holnap áthozom Mandarint is - Mandarin. A kutya. Teljesen kiment a fejemből a kutyája. Szerintem feltűnt neki is, mivel nevetve figyelt engem.

- Elfelejtetted, igaz? - söpört ki egy tincset a hajamból.

- Teljesen, ne haragudj - motyogtam neki. - És ő is itt fog lakni velünk?

- Hát elég valószínű.

- Nem maradhatna anyukádéknál? - vigyorogtam rá, de Hazel fújtatva rám nézett.

- Nem! - ellenkezett velem, mire még szélesebb lett a vigyorom.

- Akkor győzz meg róla.

Hazel átvetette a lábát rajtam és lovagló ülésben rám ült, majd lehajolt, hogy ajkait az enyémekre illessze.

- Azt hiszem ez egy meggyőző érv lesz.

- Az biztos - mosolygott bele a csókunkba. A csókot a Hazel telefonjának csörgése szakította meg. Óvatosan lemászott rólam, és mosolyogva felvette a készüléket. A plafont nézve hallgattam, ahogy a bátyjával beszél. Vidám hangon ecsetelte neki a beköltözését és közben fel-alá járkált a szobába. Néha-néha rápillantottam, és elmosolyodtam, hogy milyen lelkesedéssel mesél. Észre se vettem, hogy mikor rakta le a telefont és jelent meg mellettem vigyorogva.

- Chrisék az üdvözletüket küldik. És kérdezték, hogy mikor látogathatnak meg minket. Itt. Felfogtad, hogy hm hozzánk jönnek el? Ahol ketten lakunk?

- Vagyis hárman, ha holnap elmegyünk a kutyádért - kotyogtam közbe a beszédébe.

- Tehát akkor már meg se kell győzzelek? - A mondatára felnevettem, majd eldöntve őt az ágyon fölé hajoltam.

- Azt azért nem mondanám - Majd megcsókoltam.

×

Mandarin egy hatalmas kutya. Amivel nem is lenne gond, ha ilyen unalmas kutya lenne, aki egész nap fekszik és élvezi, ha a gazdija simogatja. De Mandarin egy igen aktív kutya, akit szerintem le se lehetne lőni, annyira elemében van mindig.

Vidáman döntött le a lábamról, amikor megérkeztünk a házhoz.

- Mandarin... Mandarin! - hívogatta Hazel, de teljesen hiába. Végig lett nyalva az arcom, amit nem igazán jutalmaztam, de mégis nevetésre késztetett. Végül nagy nehezen lemászott rólam, és a gazdiját vette célba, akinél kétszer nagyobb volt szerintem.

- Azt hiszem kicsit lelkes - motyogta Hazel, miután Mandarin végképp lenyugodott és csak mellettünk csóválta a farkát.

- Csak egy kicsit - vigyorogtam rá. - Jól van, pajtás, remélem tetszeni fog az új otthonod - hajoltam le a kutyához, aki erre a mozdulatra kidőlt és várta, hogy simogassam a pocakját.

- Szerintem nem lesz gondja az új hellyel - guggolt le Hazel Mandarin mellé, hogy ő is meg dögönyözze.

- Remélem is, vagy győzködhetsz rendesen, hogy maradjon - vigyorogtam rá.

- Mostanában nagyon túl van fűtve Mr. Horan.

- És talán nem élvezi, Ms. Henderson? - kérdeztem vissza kacéran.

- Azt nem mondtam - kacsintott rám, majd rárakva a pórázt Mandarinra az autóig sétált vele. Vidáman siettem utánuk.